Felújítják az egyik üzlethelyiség homlokzatát a Szent János utca és Dobó tér sarkán. Alapvetően rajongunk minden felújításért, boldogságunk ezúttal mégsem felhőtlen, sőt. Egészséges pesszimizmusunk egy egészen szomorú jövőképet enged feltételezni.
Egert eddig szerencsére elkerülték a hasonló megoldások az épületfelújítások során. Volt rá példa persze, de messze nem volt jellemző, hogy egy házból csak az adott üzlet homlokzatát festették volna át. Most egy ilyet kapunk a főtérre és ha ott lehet ilyet, akkor ezután bárhol máshol is lehet majd. És ez nem jó dolog. Nagyon nem jó és a városvezetés illetékes irodájának a felelőtlenségét-tehetetlenségét tükrözi. Mert nézzük a szereplőket. Adott egy üzlettulajdonos, aki igényes a vállalkozására és mivel látja, hogy a ház, amiben tevékenykedni szeretne, ramaty állapotban van, ezért lép valamit. Adott egy lakóközösség, akik jellemzően kis pénzből gazdálkodnak, így hiába érzik igényét a felújításnak, nem tudják azt önerőből megtenni. És adott a város, akié a feladat lenne, hogy ezt a problémát megoldja valahogy. Bárhogy. De ne engedje, hogy ilyen frekventált helyen részekre bontva kezeljék egy ház külső megjelenését. Kamatmentes hitel, felújítási program, vannak is próbálkozások, de mégis az látszik, hogy nem működik a dolog.
Ha az egész ház felújítására nincs keret, hiszen valóban hatalmas összegeket emészt fel egy-egy ilyen beavatkozás, akkor legalább valamiféle egység megteremtése legyen szempont. Jelen esetben az is elég lett volna, ha legalább az egész földszintet végigjavítják és végigfestik. A felújítás egyébként nagyon szép lett, tényleg, az új tulajdonosnak csak hálásak lehetünk, hiszen a maga részét ő kimaxolta. Belegondolni is hátborzongató, hogy milyen szép lenne az egész ház, ha a város kölcsönnel kipótolta volna a hiányzó összeget.
A kimaradt homlokzati részek felújítás nélküli átszínezése(az egységesség végett) a beruházás töredékét teszi ki…Ha valóban igényes a beruházó, vállalja már be. Másrészről pedig kötelezzék erre, ha új színnel dolgozik. Épphogy túl vagyunk jó pár belvárosi homlokzatrekonstrukción, látótávolságra ettől a félmunkától. Így messze nem koncepciózus.
Az önkormányzatnak nincs olyan irodája , amelyik városképpel foglalkozna, ha bárki odafordul bármilyen városképi problémával, már küldik is az első fokú kormányhivatalhoz. Ott meg nem törődnek vele.
Ugy hallottam, a Telenor költözik oda.
Azt megtudja valaki mondani,hogy a Dobótér felújítása előtt ottlévő bronzmakett hová lett esetleg mikor és hová állítják vissza?