Rajongásig vagyunk mindenért, aminek köze van Egerhez, vagy a hasunkhoz, hát aminek meg mindkettőhöz van köze egyszerre… Na az a szerelem. Jelen lelkesedésünk egy blognak szól, de nem csak egy sima blognak ám, hanem egy egri (!) húsimádó (!!) blognak. Kell még részletezni, hogy miért pártoljuk az oldalt? Bemutatkozás a Húsimádótól, alább:

Egyik oldalról egy 52 éves gépészmérnök vagyok, aki Egerben ingatlan értékbecsléssel foglalkozik, másrészről én vagyok a Húsimádó, akit gasztrobloggerként több mint 4500-an követnek a Facebookon, vagy akinek a blogja már átlépte az egymillió-kilencszázezer oldalletöltést. Hogy is alakult ez így, ki is vagyok én igazából?

Talán ott kellene kezdenem, hogy kissrácként néha én is ott sündörögtem édesanyám mellet a konyhában, majd egyszer elkészítettem első, saját palacsintámat, ami még ehető is volt. Ezt követte még néhány főzött puding, majd igazándiból a kamasz kor volt az, ahol már kezdett kialakulni egy kicsit komolyabb érdeklődés a főzés iránt. Ez az időszak a nyári, haverokkal készített bogrács gulyásokkal és pörköltökkel jellemezhető, amikor is néhány kirándulás, túra alkalmával már magamhoz ragadtam az irányítást és a fakanalat, majd az anyai recept alapján igazán jó gulyásokat készítettünk a fiúkkal. Megcsapott annak a szele, hogy nagyon jó alkotni valamit, ami a társaságnak ízlik, van a folyamatban egy komoly kreativitás, és hát őszintén, enni is szeretek. Ezekben az években a legjobb barátommal már kezdtük felfedezni a valódi gasztronómia világát, így gimnazistaként a spórolt pénzünkből megismertük például a Talizmán éttermet, ahol a manapság oly népszerű Macsinka János ételeit is kóstolhattuk. Péter barátommal aztán egyszer-egyszer neki is álltunk főzni, ami az akkoriban oly népszerű olasz konyhára épült, de volt hogy egyben sütött ananászos csirkét készítettünk, amit farkaséhes kamaszként szinte azonnal el is tüntettünk.

Fotó: Húsimádó

Feleségemmel való megismerkedésünk és a gyerekek születése után a konyha már elsősorban a nejem felségterülete volt, de a hétvégéken, a kertben még mindig én uraltam a terepet, vagyis a szabadtűzön sütött ételek még mindig az én feladataim maradtak. Majd nőttek a srácok, mígnem a legkisebb szintén elkezdett sündörögni a konyhában, akivel aztán néha át is vettük a konyhai hatalmat. Tamás fiam hasonlóan kísérletezgető, mint én vagyok – vagyis mi ketten kivonultunk a konyhába, kerestünk valami izgalmas receptet, azután a saját szánk íze szerint elkészítettük azt. Ekkoriban vetettem fel, hogy ezeket a recepteket rögzítsük valami formában – de ez Tamásról valahogy lepergett. Ő a jelennek főzött, én pedig azt gondoltam, hogy magamnak, magunknak rögzítem ezeket az ételeket – valami digitális receptkönyvet írok a családnak. Így született meg egy blog, aminek a Húsimádó nevet adtam, ugyanis nagyon nehezen tudok ételt hús nélkül elképzelni.

Tehát főztem egy-két ételt, lefényképeztem, majd feltettem a blogra, és meglepetésemre jópáran rá is kattintottak. Az egyik receptemet (Cordon Bleu) több mint nyolcezren olvasták el, ami ezáltal el is indított a lejtőn. Olyan hihetetlen volt, hogy ekkora olvasószámot el tudtam érni, hogy innentől már nem csak magamnak írtam, hanem arra is kellet figyelnem, hogy ezt mások is olvashatják.

Fotó: Húsimádó

Most, hogy eltelt négy év, és elkészült több mint 400 féle étel már elmondhatom, hogy kettős életet élek. Hét közben végzem a munkámat, amit mellesleg nagyon is szeretek, majd jön a hétvége, a feleségemet megpróbálom kiterelni a konyhából – és főzök, fotózok, videózok, majd esténként megírom a blogbejegyzéseket. Őszinte leszek, nem kevés energiát emészt fel a folyamat, mert egyre összetettebb ételek készülnek, egyre jobban odafigyelek a tálalásra, a fotózásra, mert mindig egy kicsit feljebb kell lépnem.

Iszonyú jó érzés azzal szembesülni, hogy családanyák, feleségek az én receptjeim alapján főznek a családjuknak, amivel aztán büszkén szembesítenek is az utcán vagy a neten – amitől őszintén még mindig nagyon zavarba is jövök. Több csatornán is jönnek a visszajelzések, hogy merre haladjak, én pedig élvezem ezt a kettős életet. A legjobb érzés pedig az, amikor az édesanyám kér tanácsot tőlem, vagy egyeztet velem, hogy én mit és hogy csinálnék – nos számomra ez a legnagyobb dicséret.

Hegyvári Zoltán alias Húsimádó | husimado-eger.blog.hu