A csillagászati nyár beköszöntére ismét helyreállították a Szent István kutat a Bajcsy-Fellner utcák sarkán, újra jó idők járnak így a szomjazókra. Szerencsétlen kút pályafutása aligha számít egy boldog történetnek. A belvárosi szórakozóhelyek vendégei esténként rendszeresen oldalba tisztelik mindenféle lehetséges termékkel, míg mások kicsivel később, vagy esetleg ugyanez idő alatt az erejüket fitogtatják a vízforrás hátlapján és kifolyóin. A kút szezonja jellemzően akkor ér véget, amikor valaki ellopja a még épen maradt díszes csapokat is és már fizikailag sem marad több megrongálható elem. Télen a Városgondozás aztán új csapokat öntet, helyreállítja az eltört részeket, végül, ha minden elkészült, megnyitja a vizet, hogy kezdetét vehesse egy újabb, izgalmakkal teli nyár. Szent István mindeközben pedig békésen álldogál a kút fölött és nézi maga előtt ezt a sok hülyét esténként. De a világ épp tőlük szép, most pár hétig pedig bízzunk benne, hogy a kút is szép marad még.
Aki kattintott a cikkre, őt valószínűleg érdekli a Szent István kút, így mutatunk neki egy érdekességet. Lentebb görgetve, a második képen a kút belseje látható, még akkor lehetett benézni, amikor le voltak szerelve a lapjai. Ha lemaradtunk a lehetőségről, ne bánkódjunk, jövőre valószínűleg újra benézhetünk majd a belsejébe, amikor ismét javítás alatt lesz!