Skip to main content
Fejlesztés

Lebontották a Kertész utca 20. alatti épületet

By 2017. június 30.11 hozzászólás

Korábban is említettük már, hogy belátható időn belül egy új, 250 férőhelyes parkolóház épül a Kertész és Frank Tivadar utcák kereszteződésében. Ha megvalósul a projekt, ez a létesítmény lesz a második legnagyobb befogadóképességű parkolóháza Egernek, még ha a címért mindössze csak hárman versenyeznek is. Viszonyításképp a Katona téri egység 153 férőhelyesnek épült, az Agria Park mélygarázsa pedig 520 autót képes befogadni.

A Kertész utcai parkolóház átadásáról egyelőre nem sok mindent lehet tudni, de az első látványos munkára már sor került miatta: lebontották a sarkon álló, eléggé megviselt állapotú házat. Hogy mi állt itt korábban, az a Google utcaképén még látható, nosztalgiázzunk jóízűen és örüljünk, hogy nem találkozunk már többet azzal a látvánnyal.

A bontás a tervek szerint folytatódik majd a még állva maradt épülettel is.

Az új parkolóház várhatóan egy jóval rendezettebb képet ad majd a környéknek, ami egyébként más munkáknak köszönhetően is szépülés előtt áll. A Bitskey uszoda elé körforgalom épül talán jövőre, közben készül a Bárány uszoda, az utóbbi mögötti üres telkekre pedig egy sportközpontot szánnak. A fürdőnegyedünk most is egy üde színfolt, de ha minden jól megy, pár éven belül egy még impozánsabb része lehet majd ez Egernek.

Szólj hozzá! 11 hozzászólás

  • Lázár Béla szerint:

    Hol van a legnagyobb?

  • István Antal szerint:

    Pont ez hiányzik még ide, jól fog mutatni az uszodával!

  • Miklós B. szerint:

    Hajrá Eger!

  • Ferenc Kós szerint:

    Reméljük használható is lesz.

  • Csaba Ludányi szerint:

    Értem, hogy 250 férőhelyesnek épül, de megkérdezhetem, hogy a gyakorlatban hány férőhelyes lesz?

  • Ahhoz az uszoda előtti kereszteződés mellé parkolóházat tenni, ami már most is hatalmas torlódást okoz. Gratulálok. Aki az uszoda elé egy teljesen funkciótlan gyalogosok által minimálisan használt,indokolatlanul sok helyet véve el a közúttól,- kikövezett járdarészt tervezett körforgalom helyett, az adja vissza a diplomáját. Csúcsidőben a strandig áll a sor és szennyezik a várakozó autók a belvárost, mert egyesével tudnak csak kihajtani…A parkolóháznak a hely minimális, így kénytelenek lesznek Akkorára építeni, hogy a buszok továbbra is a szembe sáv elfoglalásával tudnak majd jobbra kifordulni.

  • Gabi Mandák szerint:

    Remélem nem a piaci tervrajzot használják! :-)

  • Hozzám hasonló „női vezetők” oda sem mehetnek majd be, mint a volt piaci parkolóba?! :(

    • A piaci parkoló használható, ott parkolok gyakran.Egy gond van, terepjáróval és nagy kocsival be nem mennék.Az már necces, látni az oszlopokon a kocsik festék nyomát sajnos.Nekem is kell manőverezni, pedig kis Renaultom van.

  • Ez a Kertész és a Csákány utcák által határolt terület. Rátkai Attila főépítész elmondta az FM 7-ben, hogy 253 férőhelyes, ún. ferderámpás parkolóház épül. Jelenleg a képen is látható épület kisajátítási eljárása zajlik. A körforgalom építése is indul, belátható időn belül.

  • Pintyőke szerint:

    Látják … Tisztelt Egrinapok… Sok ilyen témát – közérdekűt ,, dobjanak ,, fel ami sokakat érdekel nem olyat amire 1 ,, vakkanásnyi ,, sor se iródik…..