Skip to main content
Fejlesztés

Iszapfogó épül az Íj utcára

By 2017. szeptember 14.

A legtöbben alighanem emlékeznek még azokra az idei felvételekre, amiken víz és/vagy iszap hömpölygött Eger utcáin egy kiadós vihar után, és talán az is rémlik még nekik, hogy a jelenség bár felettébb látványos volt, azért viszonylag keveseknek okozott örömet. Kis emlékeztetőként ajánljuk az alábbi videót megtekintésre, amit ha megnyitottunk, akár rögtön előre is tekerhetünk benne 2:08-hoz, hogy lássuk a lényeget. Lustáknak mutatjuk, erről a lényegről van szó:

A felvételeken az látszik, ahogy a szőlőkből akadály nélkül zúdul az iszap az Íj utcára, majd onnan a frissen átadott, vagy még csak épülő házakra. Mivel a jelenet komoly anyagi kárral is járt, célszerű lenne azt nem megismételni, a város ezért egy iszapfogó rendszert építtet most ide. A munkában egy egri vállalkozó a kivitelező, a szerződés nettó értéke pedig 18 538 784 forint. A beruházást papíron október 27-ig kell majd befejezni. Bár a lényeget leírtuk, érdeklődőknek mutatjuk ide kattintva a teljes szerződést is.

Völgybéli fekvésének hála Egert emberemlékezet óta megviselik a nagyobb esők és ez valószínűleg így marad a jövőben is. Alapvetően ezzel nincs gond, a nehézséghez lehet alkalmazkodni, a probléma csak onnan jön, ha ez az alkalmazkodás nem követi a természet diktálta ütemet. A városban jelenleg három olyan gócpont ismert, ahol nem megoldott a lezúduló, átlagosnál nagyobb víztömeg kezelése, ezek közül az egyik az Íj utca környéke. Az iszapfogóval bízunk benne, hogy a jövőre esedékes felhőszakadásokkor már legalább innen nem készülnek majd katasztrófafilmbe illő jelenetek.

A másik két problémás helyszín sorsa felemás. Az egyik közülük a Csiky Sándor utca, ahol már van ígéret az út és az alatta lévő csapadékvíz-elvezetés felújítására, illetve bővítésére. Reméljük a legjobbakat, a munkák elkezdésére egyelőre viszont nem ismert dátum. A harmadik helyszín története a legszomorúbb, mert itt még csak nem is tudunk semmiféle törekvésről. A Lajosvárosról van szó, a Mátyás király út Galagonyás és Külsősor utcák közti szakaszáról – amit nem régen újítottak fel és ami mellé szintén nem régen épült egy kerékpárút is. Újabb beruházás ide aligha várható így, pedig ha gyűlnek a felhők, már várható, hogy kialakul a már itt megszokott, tekintélyes méretű mesterséges tó. A felgyűlt víz ezen a ponton szerencsére nem jellemző, hogy anyagi kárral is járjon, de a forgalmat minden esetben le kell állítani miatta, ami kiváltképp kellemetlen egy négysávos főút esetében.