Még régebben volt szó róla, hogy a város valamilyen módon hasznosítani szeretné a Mátyás király út 52-54. szám alatti megüresedett kollégiumot. Most egy szerződés kapcsán újra napirendre került a terv, és ahogy ezt már szintén rebesgették régebben, valóban munkásszállót kívánnak kialakítani a házban.
A munka még a kezdeti fázisban tart, a város nyár végén írt alá szerződést az épület „teljes körű felújítására és munkásszállóvá alakítására vonatkozó építési engedélyezési tervdokumentáció” elkészítésére. A szerződés ide kattintva érhető el. A 6 520 000 forint értékű dokumentumot egy egri vállalkozás készíti el, ha ez megtörtént, utána lehet majd várni a tényleges fejlesztést. Bár ehhez persze először még kell egy sikeres pályázat is. A kormány mintegy 9 milliárd forintot oszt szét ilyen célra az önkormányzatok közt, az erre irányuló pályázatok benyújtási határideje szeptember 30.
A munkásszálóra hamarosan felmerülő- és még csak remélt okok miatt is szükség van. Az előbbi tényezőt a ZF nagyberuházása jelenti, ahogy az ismert, a cég egy éven belül 770 (!) új munkahelyet teremt nálunk a bővítésével, ami óriási szám, főleg, hogy ezen új dolgozóknak a nagyobb részét feltehetőleg nem az egri lakhelyűek adják majd. Ezeket az embereket el kell helyezni valahol, hát erre lenne jó az új szálló. Másrészt pedig arra, hogy ha marad hely, akkor az későbbi, potenciális vállalatokat is Egerbe csábíthat, hiszen nagy könnyebbség, hogy nekik már nem kell majd a dolgozóik lakhatásával foglalkozniuk. Persze nem mamutcégekre kell gondolni, de egy kis üzem elcsábítása is siker lenne azért.
Az, hogy mennyire mutat jó irányt munkásszállókon elhelyezni a dolgozókat, és nincsen-e esetleg valami komfortosabb alternatíva erre, már más kérdés. Nem áraszt önfeledt boldogságot, amikor elsősorban kisebb falvak lakosai munkásszállón húzzák meg magukat egy városban, hogy ott egy multinacionális vállalat gyárában dolgozhassanak, de a helyzet keleties hangulata sokkal mélyebben gyökerezik annál, hogy azt helyi szinten kelljen-, vagy egyáltalán lehessen megoldani.
Miért nem kollégium? A gyerekek meg horror áron albérletbe mennek, nekik nincs keresetük sem, mint a munkásoknak.
És milyen munkások laknák mégis? Egerben sajnos nem igazán van annyi munkahely, ahol olyan létszámú munkásság dolgozik, akiknek egy ekkora épületre lenne szükségük – szerintem…
És milyen munkások laknák mégis? Egerben sajnos nem igazán van annyi munkahely, ahol olyan létszámú munkásság dolgozik, akiknek egy ekkora épületre lenne szükségük – szerintem…
A cikkben ott a válasz is ! ( Az előbbi tényezőt a ZF nagyberuházása jelenti, ahogy az ismert, a cég egy éven belül 770 (!) új munkahelyet teremt nálunk a bővítéséve )
Miért nem lehetett meghagyni iskolának? Eger arra veri a mellét, hogy iskolaváros. Erre mi történik vonogatják össze-vissza az iskolákat egymáshoz. Erre aztán büszkék lehetnek…. :(