Tíz középiskolás diák nyerte el az „Eger Város Ösztöndíjasa” címet 2017 őszén az előző tanév II. féléves eredménye és a benyújtott pályázatok alapján. A Közgyűlés október 26-i ülésen a fiatalok Habis László polgármestertől vették át a támogatásról szóló oklevelet.
A támogatás 10 hónapon keresztül havi 10.000 Ft-os ösztöndíjból, valamint egyszeri, 100.000 Ft-os támogatásból áll. Az „Eger Város Ösztöndíjasa” program célja, hogy segítsen a tehetséges egri diákoknak a szakképesítés, az érettségi, a diploma megszerzésében, illetve hozzájáruljon ahhoz, hogy a képzett egri fiatalok a városban telepedjenek le.
Az egyösszegű, 100 ezer Ft-os hozzájárulást az alábbi feltételekkel fizeti ki a város a pályázat benyújtása óta folyamatosan egri lakóhellyel rendelkező hallgatónak: a diáknak igazolnia kell, hogy az érettségi vizsga évében felsőfokú oktatási intézménybe felvételt nyert és megkezdte a tanulmányait, vagy a szakmunkás képesítés megszerzését követően 90 napon belül képzettségének megfelelő munkahelyet létesített Egerben, és ez a jogviszonya legalább 3 hónapja megszakítás nélkül fennáll.
(Eger Önkormányzata legközelebb tavasszal, a tehetséges egyetemi-főiskolai hallgatók számára írja ki az Eger Város Ösztöndíjasa pályázatot.)
Eger Város Ösztöndíjasai – 2017/18-os tanév, középfok:
Ssz. | Tanuló neve | Intézmény neve/szak |
1. | Almási Anna Luca | Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet |
2. | Becskei Anna | Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet |
3. | Fülöp Virág Anna | Liska József Katolikus Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium, Jászberény |
4. | Hajnal Dániel Konrád | Dobó István Gimnázium |
5. | Nagy Klementina | Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet |
6. | Pogonyi Dávid | Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet |
7. | Sajbán Soma Benedek | Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium |
8. | Tóth Noémi | Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium |
9. | Váradi Edina Lilla | Dobó István Gimnázium |
10. | Berki Elvira Krisztina | Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium |
Fotó: Nemes Róbert