Skip to main content

Habis László polgármester közleménye

A mai naptól (november 6., hétfő) ismét két sávon járható a Barkóczy utca a már felújított szakaszon, azaz a Törvényház út és a Rózsa Károly utca között! (A Rózsa Károly utca forgalmi rendje nem változott, itt az autósok és a buszjáratok továbbra is a Vörösmarty útról a Barkóczy utca irányába, egy irányba haladhatnak.)

A kivitelező jelenleg a Rózsa K. utca és a Csiky Sándor utca közötti részen az útpálya marását végzi, így ez a szakasz csak egy sávon járható: lefelé, a Széchenyi utca irányába. A fentiek okán a buszok még nem tudnak a Csiky utca felől a Barkóczy utcába behajtani, s így a négysávos úton keresztül haladnak. A helyi járatú buszmegálló a Földhivatal és a Kormányablak előtt még szintén nem működik.

A Széchenyi utcában a Tűzoltó tér és Árva-köz közötti szakaszt november 7-én, kedden ismét birtokba vehetik az autósok, a helyi járati buszmegállók ismét működnek. Fontos azonban tudni, hogy a még folyamatban lévő munkálatokhoz kapcsolódóan – szintén keddtől – jelzőtárcsás irányítás lesz a Széchenyi utcában, a Tűzoltó tértől a Felsőváros felé vezető irányban.

Habis László polgármester kiemelte: a Miniszterelnökség forrásából elnyert egymilliárd Ft-os egri infrastruktúra-fejlesztési program keretében az őszre tervezett 22 beruházási elem közül 17 esetében már elkezdődött, illetve befejeződött a munka. Az elmúlt napokban elkészült a kerékpárút aszfaltozása a Felsővárosban, a Bükk sétány mentén, valamint befejeződött a felnémeti városrészben a Pásztorvölgyi út felújítása is. Károlyvárosban felvonult a kivitelező a Csokonai utcai járda-felújításhoz. A fentiek mellett tart még a belvárosban a Kossuth utcai patakhíd újjáépítése, s ennek hatására még rendre torlódások alakulnak ki a Hadnagy utcában.

 A városvezető hozzátette: a 22 fejlesztési terület közül öt helyen indul még munka november hónapban. A kivitelező konzorcium a napokban megkezdi a Borsod utca felújítását, valamint a járda rekonstrukcióját a Ludányi utcában, a Rákóczi út egy szakaszán és a Kallómalom utcában, s e hónapban átépítik a Bükk sétány parkolóit is.

Az egymilliárdos beruházási csomag mellett Eger Önkormányzata saját erőből újította meg a Móricz Zsigmond utcai járdát, s hátravan még a Pacsirta utcai járda és parkoló ugyancsak saját erős felújítása.

Eger polgármestere tisztelettel köszöni a lakhelyük szerint érintett egri polgárok és a közlekedők megértő türelmét!