Skip to main content

Részleges útzárra kell számítani szombaton.

Elérkezett a Barkóczy utca végleges aszfaltozásához az az egymilliárd Ft-os közterületi infrastruktúra-fejlesztési program, melyet Eger Önkormányzata a Miniszterelnökségtől elnyert forrásból valósít meg. Az elmúlt hetekben megújult a forgalmas utca első, nagyobb szakasza a Törvényház út és Rózsa Károly utca közötti részen, melyet a közlekedők november 6-án vehettek birtokba.

A kivitelező konzorcium november 17-én, pénteken a Barkóczy utca még le nem aszfaltozott részén, a Rózsa Károly és a Csiky Sándor utca közötti szakaszon terít aszfaltszőnyeget a járdákra, majd november 18-án, szombaton a megújult útpálya kapja meg az új kopóréteget.

A fentiekhez kapcsolódóan az alábbiakra kell számítani a közlekedésben:

  • Szombaton 9.00 órától 16.00 óráig a Barkóczy utca Rózsa Károly és Csiky utca közötti részét teljes szélességben lezárják
  • A Lajosváros felől a Felsőváros irányába közlekedő buszjáratok az aszfaltozás idején nem tudnak áthajtani a Barkóczy utcán a Csiky utca felé, így 9.00 és 16.00 óra között a helyi járatok kihagyják az autóbusz állomás (Domus) megállóhelyet, valamint a két Széchenyi utcai megállót is.

A Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (KMKK) a fentiekről ugyancsak tájékoztatást ad az utasoknak.

Az egymilliárd Ft-os egri beruházás-sorozat első, őszi üteme 22 fejlesztési elemet jelent, számos út és járda felújítása, kerékpárút-szakasz, parkolók és a Kossuth utcai híd újjáépítése is szerepel a beruházások között. A Barkóczy utca felújítása ezek közül az egyik legjelentősebb projektelem.

Tisztelettel kérjük és köszönjük az érintett lakosok és a közlekedők türelmét, megértését!

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.

Szólj hozzá! One Comment