Skip to main content
Kereskedelem

Üzleti- és Művészeti Közösségi Központ nyílt a Széchenyi utcán

By 2018. március 20.One Comment

Új szolgáltatás vált elérhetővé a Széchenyi utcán, megnyitotta kapuit ugyanis az Art Offices Üzleti- és Művészeti Közösségi Központ. Érdeklődőknek mellékeljük alább a vállalkozás bemutatkozását, hogy megértsük, miről is van szó pontosan:

„Az üzlet művészet”

Ezzel a mottóval indította el Dobai Ákos Tóbiás a hely megálmodója beszédjét.

„Legyen az cég, akinek ügyfeleket kell fogadnia egy gyönyörű, inspiráló környezetben. Legyen az egy tanár, egy vállalkozó, vagy egy álmodozó, aki nálunk akarja a szárnyait bontogatni. Legyen az bármilyen szervezet, aki ülésezni szeretne, aki képezni akar másokat, vagy saját csapatát a fejlődés útjára terelgetni. Egy üzletembert inspirál a környezet és mi mindent megfogunk ehhez adni.”

Emellett kifejtette, hogy a hely nem csak az üzleti élet résztvevőit várja, hogy inspiráló környezetben dolgozhassanak, vagy fogadhassanak ügyfeleket, hanem a helyen működő művészeti egyesület segítségével minden tehetséges alkotónak kívánnak lehetőséget biztosítani a megjelenésre, fejlődésre.

A 17-ei megnyitó egy műsorral kezdődött, amelyen már azok az egyesületi tagok léptek fel, akik helyet fognak kapni a hely társulatában is. Az ezután következő megnyitó beszédben szót kapott Fejes Adrienn is az Eszterházy Károly Egyetem Alapfokú Művészetoktatási Intézményének munkatársa, aki megnyitotta az első kiállítást, amely olyan növendékeik munkáiból áll, akik jó úton vannak művészeti céljaik megvalósításában. Továbbá hallhattuk Hegyvári Viktort az Egerben már nagy elismerésnek örvendő Round Table Hungary, azaz a Magyarországi Kerekasztal Egyesület egri 3-mas asztalának elnökét is, aki elmondta, hogy az Art Offices Üzleti- és Művészeti Közösségi Központ helyet fog adni számos jótékonysági rendezvénynek, aukciónak, koncertnek, ami nemcsak a rászorulókat, hanem a helyen működő művészeti egyesület alkotóit is hivatott támogatni.

Szavaik szerint kiváló a tér színvonalas műsorokhoz, fogadásokhoz, üzleti workshopokhoz, sajtótájékoztatókhoz, vagy kiállításokhoz, amit mi sem bizonyít jobban, mint a színvonalas megnyitó, ahonnan mindenki elégedetten távozhatott.

Az Art Offices Üzleti- és Művészeti Közösségi Központ várja az egrieket a Széchenyi u 6. szám alatt.

Szólj hozzá! One Comment

  • K. szerint:

    Sok sikert Tóbiásnak!
    A cikkel kapcsolatosan észrevétel: „Egy üzletembert inspirál a környezet és mi mindent megfogunk ehhez adni.” – Vigyázat, ebben a mondatban a meg fogunk külön írandó! Mert nem arról van szó, hogy megfogunk valamit, hanem, hogy megadunk valamit… -Az igekötő és az ige között más szó áll. Néhol a szövegben pedig nincs vessző ott, ahová kívánkozna… (Nem lehet e-mailben üzenni Önöknek, csak így nyilvánosan? Nem találtam, csak ezt a lehetőséget.) Egyébként pedig gratulálok a bloghoz, mindig érdekes témákat vet fel – s többnyire még a véleményünk is egyezik.