Skip to main content

Ne higgy el mindent, amit az interneten olvasol! Április elsején kiváltképp ne!” – Albert Einstein

Még március közepén volt hír, hogy a Gárdonyi térről átkerült a világító Eger felirat a Dobó tér közepére. Bár a költöztetést kezdetektől egy átgondolatlan húzásnak éreztük, úgy tűnik, hogy meg kell szoknunk a látványt, még idén nyáron állandósítják ugyanis a feliratot a Dobó szobor helyén.

A város közleményéből kiderül, hogy a döntés helyi lakók kezdeményezésére született meg. Ahogy írják: „kizárólag pozitív visszajelzést kaptunk a Dobó téri Eger felirat kapcsán, a lakosok egyöntetűen a szívükbe zárták a színesen világító művészeti alkotást. A március végi közgyűlésen emiatt döntöttünk a felirat véglegesítéséről, bízva benne, hogy az attrakció tovább erősíti majd Eger minőségi kínálatát.”

A felirat a jelenlegi Dobó szobor helyére kerül, várhatóan már július elején. A szobor eltávolítása több okból is szükségessé vált, egyrészt, mert zavarja a felirat fotózhatóságát, másrészt pedig, mert elavultságával nem méltó már az eleganciát sugalló főtér díszítésére. A szobrot anyagáron kívánja értékesíteni a város, a bevételből pedig a feliratot kívánják fejleszteni, hogy a jövőben zenélni is tudjon az alkotás.

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.