Skip to main content
Szabadidő

Újra két mozi működik Egerben

By 2018. április 7.

Hosszas várakozás után idén áprilisban újra kinyitotta kapuit Magyarország egyik legrégebbi, ma is moziként funkcionáló filmszínháza, az egri Uránia. Az intézményre még 2016-ban került lakat a felújítása miatt, a munkák a tervezett egyről azonban végül két évnyire nyúltak. Az idő alatt felújították a gépészet nagy részét és komolyabb technikai beavatkozásokat is elvégeztek, de egy egyszeri halandónak ebből annyi lesz úgyis csak fontos, hogy a háttérben egy minden korábbinál stabilabb és biztonságosabb mozi fogad majd minket. Meg egy másabb színű, szavakba aligha foglalható örömünkre felújították ugyanis a külső homlokzatot is, ami egy szerethető, világoszöldes színt kapott.

Nagyon vártuk már az Urániát és csak részben azért, mert a 3-hoz képest azért mégis csak elegánsabb, ha 5 moziteremből választhatunk Egerben. Ennél sokkal fontosabb volt azon titkos reményünk, hogy egy igazi (minél több magyar filmes) művészmozit kapunk majd az Illés György terem falai közt. Mivel az újranyitás még nagyon friss, teljes moziműsort csak májustól várhatunk majd, addig azonban bőszen reménykedünk, hogy vágyaink beteljesülnek.

Hogy végül milyen filmeket hoznak az Urániába, kiderül, az mindenesetre már önmagában is egy boldog dolog, hogy hosszas várakozás után újra két mozi működik Egerben. Facebookra feltöltött pár fotót az intézmény, hát ezek kicsit olyan sikeresek, mintha mi csináltuk volna őket, de a jobbakat megpróbáltuk kimazsolázni közülük, ezeket meg is mutatjuk alább: