Fejlesztés

Teraszt tervez a Lenkey udvarba az Uránia mozi

By 2018. június 18.One Comment

Új terasz építését tervezi maga mögé az Uránia mozi, a téli-nyári kivitelű vendéglátó-ipari előkertet a Lenkey udvarba szánják. Akinek hirtelen nem ugrana be, a Belvárosi udvar azóta viseli ezt az új nevet, mióta kihelyezték ide Lenkey János tábornok mellszobrát.

A tervezett terasz 73,5 négyzetméteres lenne, téli időszakban zárt fogyasztótérként üzemelne, nyári üzemmódban pedig elbontásra kerülne az épített dobogója, a térelhatároló oldalfala, korlátja, mellvédje, egyedül a terasz szerkezete maradna meg, ami árnyékolóként hasznosulna.

Az egyelőre még nem ismert, hogy a mozi pontosan milyen vendéglátóegységet tervez nyitni, de abból kiindulva, hogy már korábban is működtettek kávézót, feltételezhető, hogy valami hasonló készül most is, csak eggyel komolyabb kivitelben. Összességében a Széchenyi utcáról talán nem szerencsés elvinni embereket a tömbbelsőbe fogyasztani, de a helyhiány miatt érthető az elképzelés, na meg azt se hagyjuk szó nélkül, hogy ezek az udvarok Eger egyik legkülönlegesebb adottságának számítanak, így mindképp örömteli, ha még jobban kihasználhatjuk őket.

Forrásként a Városképi és Környezetvédelmi Bizottság június 18-i ülésének 8. előterjesztését használtuk, érdeklődők alább letölthetik a dokumentumot.

Kapcsolódó letöltések:

Bizottsági előterjesztés

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.

Szólj hozzá! One Comment