Eger buszos közlekedéséről talán mindannyian érezzük, hogy a helyzet inkább tragikus, semmint örömteli, erre a benyomásra most pedig igencsak ráerősített a Napi.hu 18-án megjelent cikke is. Az elemzésben a megyei jogú városok okosváros-projektjeit vették sorra, viszonyításképp, nekünk annyira van ilyenünk, hogy Eger még csak nem is válaszolt a feltett kérdésekre. Volt viszont, aki büszkébben viszonyult a megkereséshez, lássuk hát, hogy mások hogy állnak az országban.
Egy okosváros persze túlmutat a közösségi közlekedés fejlettségén, de a legtöbben erre hegyezték ki a választ, így vegyük mi is ezt alapul. Kezdjük azzal, hogy:
megtervezzük az utunkat
Békéscsabán „az ígéretek szerint a jövőben lesz webes és mobilos utastájékoztató, valamint utazástervező rendszer”, Debrecen „Google Maps-hez bekötött navigációs rendszerrel” (!) nyűgöz le többek közt minket is, Kecskeméten „intelligens (és hozzá kapcsolódó mobil-) utastájékoztató és környezeti alapú intelligens forgalomirányítási rendszer” használható, hasonló van Győrben is, ezekhez képest már-már gagyinak hangzik Miskolc egyszerű valósidejű utastájékoztatása.
Egerben máig egy vonaltérképről kell belőnünk, hogy melyik megálló-hol lehet a városon belül, a menetrendet pedig ilyen és ehhez hasonló rejtvényekből bogarásszuk ki.
kell egy buszjegy
Debrecen „az új típusú személyigazolványhoz kapcsolt e-jegy és bérlet bevezetésével kedveskedett a lakosságnak. A turistákra gondolva a jegykiadó automaták nemcsak 8 nyelven érthetőek, de bankkártyás fizetés is lehetséges”. Szegeden „a teljes járműparkon lehet érintőkártyával fizetni”. „Miskolcon is nyitnak az elektronikus jegyek felé, sőt, itt a tervek között van az is, hogy a közlekedési eszközök, illetve a közlekedési társaságok közötti átjárhatóság biztosítottá válik.”
Egerben vonaljegyet a buszon, vagy elővételben, félhavi/havi/3havi/12havi bérletet pedig csak elővételben tudunk vásárolni a volánnál. Vagy havit tudunk hónap elején a megbízott értékesítőknél is. Nem, hogy valami továbbgondolt, esetleg digitális jegyünk nincs, de csak egy nyamvadt 10-es gyűjtőnk se, ahogy a havi bérlet is következetesen naptári hónapra szól, nem pedig a vásárlástól számított időtartamra.
várjuk a buszt
„Békéscsaba okos megállóhelyeket épít, ahol többek közt amellett, hogy ledes valósidejű utastájékoztató rendszer segíti a tájékozódást, 25 megállóban úgynevezett e-ink táblát helyeznek ki a papíros alapú indulási jegyzék helyett.” Szegeden 100 tömegközlekedési megállót ingyenes wifi-vel látnak el.
Egerben az utastájékoztatás kimerül egy-egy vonaltérképben és menetrendben a megállókban, bár, azt meg kell jegyezni, hogy az utóbbi időben legalább több helyre építettek fedett várót, így legalább ázni nem ázunk, ha már azt nem tudjuk nyomon követni valós időben, hogy mikor érkezik a buszunk.
jön a busz
Békéscsaba 8 elektromos-, Kecskemét pedig 25 hibrid buszt tervez, Miskolc eközben 75 sűrített földgázas példányt szerzett be.
Az egri buszpark katasztrofális állapotban van, az új buszaink lassan ahányan vannak, annyifélék, ráadásul a színezésük sem egyezik meg a régiekkel. A régi buszaink meg egységesek ugyan, de olyan öregek, hogy a turistáink a csodájukra járnak.
Nem vagyunk a hívei a hosszas panaszkodásnak, kiváltképp, ha még csak megoldási javaslatot sem tudunk adni a problémára, most mégis ez történik. Persze ezer gond volt-van-és lesz is mindig Eger életében, de jelenleg nem érzünk olyan területet a városban, ami ilyen szintig szét lenne esve, mint a közösségi közlekedésünk. Kívülről nézve nagyon úgy tűnik, hogy nincs jó kezekben ez a terület, a helyzet Egerhez messze méltatlan, de elnézve a többi megyei jogú várost, lassan országos átlagban sem álljuk már meg a helyünket. Nyilván nem arról van szó, hogy máshol minden jó, nálunk meg minden rossz, a felsoroltak mintavárosok közt is volt, amelyiknek a közlekedési vállalata simán összehozott magának egymilliárd veszteséget, de azt látni kell, hogy ezt a területet sürgősen kezelni kell Egerben. Reménysugár lehet, hogy év végén lejár a jelenlegi üzemeltető cég szerződése, bár ez persze önmagában még nem garantálja, hogy a történet folytatása fényesebb lesz.
Frissítés – 2018.07.23
Válasznak korrekt, ígéretnek szép, kíváncsian várjuk a 2019-et:
A videó ide kattintva is megtekinthető.
Nem akarom lelőni a poént, de csak a KK-k (tehát a Volánok), illetve a városi közlekedési cégek felelnek meg a pályázati kiírásnak… :D Kicsit életszerűtlennek tartom, hogy az MVK, vagy a Tüke Busz jöjjön Egerbe szolgáltatni, maximum az ITK-t (Debrecen) tartom elképzelhetőnek (1% esély). VT-Arriva kiesik Budapestről, mert Eger 2016-2017 években TELJES hálólzat ellátását követeli meg referenciaként. 2019. január 1. a teljesítés kezdésének időpontja, ÚJ autóbuszok már biztosan nem lesznek Egerben, vegye ki mindenki a biliből a kezét. Marad a KMKK, csak le kell papírozni újabb 10 évre, ennyi. Itt a kulcs, a KK biztos maradására: 2018. október 15-én lesz a szerződéskötés…..
A legelhetobb város!
Na igen… 2018 van, sehol egy interaktív tájékoztató tábla, mobil app, járműkövetés (hogy életszerű menetrendet tudjanak tervezni, vagy tudja az ember ha késik a busz). Külföldiek kiestek a tömegközlekedésből, mert tájékoztató rendszer a buszokon nuku, a weblapjuk a 2000-es évek internetét idézi, de legalább az sem érhető el több nyelven…:D
van egy ilyen menő cuccuk:
http://webinfo.kmkk.hu/online/online.php
Futureproof fejlesztés…:D
Törőcsik Gábor Amúgy ebben az a legszebb, hogy a google ezt magától tudja ha a megfelelő interfészen beküldöd nekik az adatokat, lásd bkk…
Jaja. Debrecen meg Szeged is így működik, de kisebb városokkal még nem állt le a Google. Amúgy tudok egy folyamatban lévő helyi közösségi közlekedés appfejlesztésről, amit egy Laboros srác csinál. Neki ajánlották a fenti gyöngyszemet megtekintésre. Remélem sikerül neki hobbiból jót csinálni.
Én meg azt remélem, hogy ezért egy árva buznyákot nem fizetett senki…
Nálam ez ma mindent vitt
És ezt tudja az országgyülési képviselönki is
Én 2005-ben Budapestről bevándorolt egri lakos vagyok. Gyermekkoromban, a nyolcvanas években volt ilyen minősíthetetlen a tömegközlekedés a BKV. idején Pesten. Több mint harminc éves lemaradás Egerben.
Egy kis háttérbeszélgetés az okos város koncepcióról:
https://soundcloud.com/labor-it-podcast/labor-it-podcast-s01e03
Van megoldás… Máshol!
Az Egerrel azonos kategória’ Veszprémben 2019.január 1.-vel a VBusz KFT nevű városi közlekedési társaság vette át a helyi személyszállítási szolgáltatást a (nem vp.-i központú!) területileg illetékes KK-tól.
Az okok között hasonlóak is voltak, mint amik Egerben a vp.-inél jóval nagyobb mértékben fennállnak.
Az egrihez képest: eddig is jobb helyi hálózat – 28, szakaszonként ugyan átfedésekkel kialakított, de önálló vonal(!) -…, másfélszer-kétszer több napi járatszám…, jóval kisebb átlagkorú buszállomány volt eddig is!
A VBusz KFT ezt az egrinél eddig is jobb szolgáltatást – első lépésként – 50 db egységesen lila színű Scania autóbusz azonnali forgalomba állításával vette át január 1.-től, a még tovább javuló szolgáltatás ígéretével.
Egy ilyen megoldás szép újévi „ajándék” lehetne Egernek is!!!
Valamikor…