Közös bejelentést tett július 20-án, pénteken Habis László, Eger polgármestere és Uti Csaba, a Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (KMKK Zrt.) vezérigazgatója az egri Városházán. A lényeg: az idősebb korosztály mindennapjainak megkönnyítése érdekében – 1-es vonaljelzéssel – helyi buszjárat indul a TESCO áruház és a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet között.

Habis László polgármester hangsúlyozta: útzár mellett, nagyban zajlik az egri belvárost érintő, egyik legjelentőseb közmű-projekt a Csiky Sándor utcában, s emiatt a buszjáratok elkerülik mind magát a Csiky utcát, mind a kórházhoz már igen közel eső Széchenyi utcát. A rendelőintézet minél jobb autóbuszos megközelítése kulcskérdés főként a szépkorúak számára, ezért felvettük a kapcsolatot közszolgáltató partnerünkkel, a KMKK Zrt-vel.

Eger polgármestere ennek nyomán tette meg a bejelentést, miszerint az utazási szokásokhoz és igényekhez igazodva, közvetlen járatkapcsolatot hoznak létre a Felsőváros és a rendelőintézet között. Az 1-es számmal, július 23-án, hétfőn induló járatot a Csiky utca átadásáig mindenképpen fenntartjuk, s a tapasztalatokat közösen értékeljük majd – fogalmazott a városvezető.

Fontos célunk, hogy az alternatív közlekedési lehetőségeket bővítsük és vonzóvá tegyük Egerben, s lehetőség szerint minél kevesebben használjanak személyautót az egyéni, városon belüli, rövid távú közlekedésre – tette hozzá Habis László. Hozzátette: a Csiky utcán – első szakaszban a Posta felől – a Gárdonyi és Dobó Gimnázium válik majd elérhetővé augusztusban, míg szeptemberre a tervek szerint a teljes utca közlekedhetővé válik.

Uti Csaba, a Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója elmondta: a kórház irányába jelenleg a szűkebb, belvárosi utcákban tud haladni az új járat, így kisebb méretű buszok végzik majd a szolgáltatást. Az útvonal a következő: TESCO áruház – Cifrakapu u. – Olasz u. – Malomárok u. – Malom u. – Széchenyi u. – Árva-köz – Zalár u. – Markhot u. – Knézich utca – Kórház útvonalon. Az új, kórházi járatra 7 megállóban lehet fel- és leszállni, 4 átszállási kapcsolattal, s a buszok 30 percenként indulnak, minden nap 8.00 és 11.00 óra között. A vezérigazgató hangsúlyozta: ha a járatok kihasználtsága indokolja, úgy a Csiky utca átadását követően is fenntartják majd a kórházi járatot.

Pintér Lajos, a KMKK Zrt. Heves megyei forgalmi igazgatója hozzátette: az új vonal megalkotása során több megoldás is szóba került, az üzemeltetési tapasztalatok szerint legkedvezőbb, legoptimálisabb vonalvezetést választották, ezzel segítve főként az idősek közlekedését a kórház felé. Eger Önkormányzata ideiglenes, a célnak megfelelő, biztonságos megállóhelyeket alakított ki a kórház előtt. A járatok a „csúcsidőre” koncentrálnak, s a közszolgáltatást végző vállalat bízik a pozitív fogadtatásban, valamint – az önkormányzattal együtt – várja az utazók észrevételeit.

A legfontosabb tehát:

az új, 1-es számú, kórházi buszjárat július 23-án, hétfőn indul Egerben!

Kapcsolódó letöltések:

Vonalhálózati térkép Menetrend

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.

Szólj hozzá! 2 hozzászólás

  • Sándor Kurucz szerint:

    Nem buszjárat kelene hanem ingyenes parkoló a rendelőintézetbe érkezőknek. anó amikor én üzletet nyitottam egerbem egyből azzal kezték,hogy fizesek legaláb 3 parkoló jogát mert nemcsak gyalog jönek az üzletbe.

  • Csaba Ludányi szerint:

    Mondjuk egy életszerű menetrend alapján közlekedő helyi tömegközlekedés sem lenne rossz lépés egy megyeszékhelyen.