Skip to main content

Fontos: kerülővel közlekedhetünk a Bazilika és a Líceum között

A megújulás üzenetét hordozza az a nagy változás, amely az egri, belvárosi gyalogos közlekedésben állt be: mostantól néhány hónapon át munkaterületté válik az Eszterházy tér Líceum és Bazilika közötti, parkos része, a gyalogsétányokkal együtt.

A park teljes megújítása az egri Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaiból valósul meg (TOP-6.3.2-15; „Zöld város kialakítása”), öt másik, belvárosi közterülettel együtt, mintegy 850 millió Ft-ból. Az Eszterházy térre ebből 414 millió Ft-ot költ a város, vagyis csaknem az összeg felét. A Bazilika és a Líceum közötti kivitelezés a tervek szerint 2019 júliusában fejeződik be.

A kivitelező konzorcium a munkálatok miatt lezárta a Kossuth Lajos utca – Bazilika lépcső – Érseki palota – Líceum által határolt területet, illetve egy kisebb szakaszon meghosszabbította az elkerített részt a Széchenyi utca irányában. A gyalogos közlekedést a Líceum főbejárata előtti járdán, folyamatosan biztosítják a kivitelezés végéig. (A Város a város alatt pincerendszer megközelítése a Bazilika irányából, a lépcsőn keresztül biztosított.)

A gépjárművek áthaladása az eddigi útvonalon – a járda és a lezárt terület között – egészen addig lehetséges, amíg a Heves Megyei Vízmű Zrt. meg nem kezdi az egyetemi épület vízbekötésének kiváltását és más, szükséges munkálatokat.

A most immár az Eszterházy téren is megkezdett munka a korábbi, belvárosi rehabilitációs program folytatásaként is felfogható. Az Erzsébet udvar és a Kracker udvar (Bajcsy-tömbbelső), valamint a Hatvani kapu tér után az Eszterházy tér a negyedik közterület, amely igényes, 21. századi térré változik néhány hónap elteltével.

Kapcsolódó hivatkozás

A megújuló Eszterházy tér tervei

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.