A Szent József park elhelyezkedését a legtöbb egri lakos nagy magabiztossággal be tudja lőni a városon belül, mindannak ellenére, hogy ilyen közterület hivatalosan egyébként nem létezik Egerben. Kicsit olyan ez mint Budapesten az Astoria, hiába adná magát, ilyen közterület sincs, a nevet egy metrómegálló és egy szálloda viseli mindössze. Nálunk a Szent József név egy forrást jelölt mostanáig.
A szeptember 27-i közgyűlés tárgyalt egy előterjesztést, mely a Szent József park Szent József parkká nyilvánításáról szólt… Az előterjesztést elfogadták, így hamarosan elfelejthetjük a terület mostani hivatalos, Dr. Agyagási Dezső gyógypark nevét. Már feltéve, hogy volt bárki, akinek beleégett volna ez a név az emlékezetébe.
Dr. Agyagási Dezső alapozta meg az egri források- gyógyforrások gyógyításban és idegenforgalomban betöltött szerepét, a város ezért továbbra is emléket kíván állítani a reumatológusnak, balneológus főorvosnak. Hogy bonyolítsuk a történetet, a Frank Tivadar utcát tervezik papíron megosztani a Frank Tivadar utca kereszteződésében. Ezt a nevet jelenleg két közterület viseli egymás mellett, az Egészségház utca felől a Kertész útra tartó-, illetve a (ma még) Dr. Agyagási Dezső gyógyparktól a Szarvas téri körforgalomig tartó utca. Az átnevezés a Bitskey Aladár uszoda főbejárata előtti szakaszt érinti, valószínűleg ide nincs címezve egyetlen épület sem, ezért esett rá a választás. Ha leírva nehezen értelmezhető az átnevezősdi, a bejegyzés végén letölthető az előterjesztés, melyben egy térképet is találunk, a hétköznapok során viszont aligha lesz jelentősége az utcaneveknek. Ugyanígy a gyógypark újdonsült Szent József elnevezése is inkább csak szimbolikus tartalommal bír.
Az erősen leromlott állapotú parkot tervezik felújítani is, erről itt írtunk korábban. Szerencsés lenne, ha Szent József nevét már egy vállalhatóbb megjelenéssel köszönthetné a terület.
Kapcsolódó letöltés
Közgyűlési előterjesztés