November elején újranyit Eger egyik kultikus borbárja, a Zöld Pecsét. A vendéglátóhely idén májusban zárt be régi helyén, az okok nem voltak nyilvánosak, és a külső szemlélőknek talán fontosak sem, a városra nézve csak az számított, hogy valahol szülessen újjá az Eger kulturális életének egyik fontos bástyáját jelentő borbár.
A Zöld Pecsétben először még kocsmatúránk során, nyitás után nem sokkal jártunk 2014-ben. Profilját akkor még kevésbé ismertük, megjelenésétől és italkínálatától viszont már akkor is odáig voltunk. Egyetlen dolgot sajnáltunk pusztán, hogy kicsit kiesett a belvárostól, így a „gyorsan üljünk be valahová” felkiáltáskor nem igazán került képbe. Most ez is megváltozik.
Úgy tűnik, meghallgatásra találtak a koncertrajongók, kézműves sör-ivók, igényes bár-vendégek, belvárosban mozgók imái, hiszen a Zöld Pecsét egyrészt újranyit, másrészt mindezt a Dr. Sándor Imre utcán teszi meg. Az újranyitással egy kicsit minden jobbnak ígérkezik. Már lesz hamburger is, ami maga a boldogság, de az Uránia lehetőségeit kihasználva jól felszerelt koncertterem is szerepel majd a kínálatban. Ahogy az újranyitásról szóló facebook posztban írják, változatlan árakkal várják a vendégeket „minden szerdán egyetemi bulival, csütörtökön különböző programokkal (kiállítás megnyitó, filmklub, közösségi programok stb.), pénteken koncertekkel vagy bulival, szombaton pedig pecsét bulival készülünk, rendszeresen.”
KIRÁLY!