2017. novemberében Eger Közgyűlése arról hozott döntést, hogy a szociális és gyermekjóléti szolgáltatások kiegészítéseként az önkormányzat tervszerű jótékonysági akciókat indít. A költségvetésben erre a célra elkülönített forrásból az önkormányzat szezonális termékeket juttat az egri lakosoknak, limitált mennyiségben. Ilyenek lehetnek az elfogadott rendeletmódosítás szerint az őszi-téli alma-, burgonya- akciók, tavasszal virágpalánta osztás, és az ünnepekhez köthető termék-akciók.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján megállapítható, hogy a megélhetési gondok az elmúlt években jelentősen mérséklődtek Egerben és térségében, ezzel együtt azonban vannak olyan egri polgárok, akik szociális helyzetük okán az önkormányzat és a város által fenntartott intézmények, valamint az Egerben is tevékenykedő jószolgálati szervezetek segítségére szorulnak.
A fenti, természetbeni támogatás a pénzbeli, települési támogatásokat, a lakhatási és gyógyszerkiadásokhoz való hozzájárulást, illetve az iskolakezdési támogatást egészíti ki, egyfajta figyelmes segítségként. Az akció lebonyolításában aktívan közreműködnek a Polgármesteri Hivatal munkatársai.
A következő ilyen akció időpontja:
2018. október 19. péntek, 13.00 óra
Helyszínei:
Dobó tér – belváros és Nemzedékek tere – Felsőváros
Személyenként 2 kg alma vihető el ajándékba, a készlet erejéig.
A regisztrációhoz kérjük, hozza magával lakcímkártyáját!
Kapcsolódó letöltés:
Plakát