Skip to main content

Eger Önkormányzata a Felsővárosban működő intézményekkel és civil közösségekkel együttműködésben sikerrel pályázott egy olyan, több éves programra, melynek célja, hogy megerősítsük a Felsővárosban élők közötti kapcsolatokat, fejlesszük a városrészt. A pályázati tervek között a közösségépítést célzó, újszerű kezdeményezések, színes programok szerepelnek, s a gyakorlati megvalósítás hamarosan indul!

A „Felsőváros Csillagai – közösen a közösségért” című pályázat (kódszáma: TOP-6.9.2-16-EG1-2017-00001) esélyt ad arra, hogy közös erővel megmutassuk: mit jelentenek a Felsőváros értékei, hogyan lehet az itt élők közösségi életét építeni, valamint tovább segíteni a már elindult, összefogásra épülő, remek kezdeményezéseket.

Számítunk az egriek, különösen a Felsővárosban élők véleményére: február 12-én, éjfélig mindenki kiválaszthatja a mellékelt, három lehetőség közül, hogy szerinte melyik logóból induljon ki az a teljes arculat, mellyel a következő időszakban a köztereken, kiadványokban és hirdetési felületeken is megjelenítjük a nagyszabású, „Felsőváros Csillagai” programot.

A program arculata a gyakorlatban egyúttal magát a Felsővárost is jelképezi majd, hiszen lépten-nyomon találkozni fogunk vele. A kiválasztott logo és a hozzá kapcsolódó grafikai megoldások jelzik majd, hogy egy-egy esemény, rendszeres program, akció, vagy rendezvény a „Felsőváros Csillagai” projekt keretében valósul meg, Eger Önkormányzata, a városi intézmények és számos, a Felsővárosban tevékenykedő civil partner összefogásával.

ITT LEHET SZAVAZNI:

http://kerdoiv.eger.hu/index.php/888569

Várjuk tehát az egriek, különösen a felsővárosiak véleményét!

Kérjük, tekintsék meg a terveket, válasszanak és klikkeljenek!

Röviden a projektről:

A „Felsőváros Csillagai” elnevezésű projekt átfogó célja, hogy teret engedve a helyi civil szerveződéseknek, aktivizálja a lakótelepen élőket, abban a reményben, hogy a jövőben nemcsak lakásuk, de házuk és lakótelepük tulajdonosának is érezzék magukat. Fontos cél továbbá az egri Felsőváros közösségi kezdeményező- és cselekvőképességének fejlesztése, a közösségi szerepvállalás erősítése. A program fókuszában áll a generációk közötti kapcsolatok erősítése, a közösségi aktivitás növelése és a felsővárosi közterületek állapotának javítása. Emellett – belföldi és külföldi jó gyakorlatok tanulmányozását követően –  a közösségi tervezéshez kapcsolódó együttműködéseket kívánunk kialakítani.