Még 2017-ben mutattuk be a megújuló Kossuth Lajos utca terveit a blogon, az újdonságok közül az egyik fő örömünket pedig az épülő kerékpárút jelentette.
A munka azóta elindult, sőt, a Megyeháza előtt már egészen kész-közeli állapotok uralkodnak, van azonban egy komoly félelmünk: nem épült meg az ide szánt kerékpársáv.
Az eredeti tervek szerint a szakaszra egy rövid kerékpárútnak kellett volna épülnie, ami a patak felől érkező bicikliseket vezeti át a Kossuth Lajos utca déli oldalán épülő kerékpárútra (Kossuth Lajos utcáról először fel a járdára, majd onnan keresztben az úton át a másik oldalra). A kerékpársávnak burkolatában kellett volna elkülönülnie a járdától, ez látható most, hogy nem készült el.
Bár nem túl biztató, hogy már az első méterek sem készültek el az ígért kerékpárútból, messzemenő következtetéseket azért még nem érdemes levonni a látottakból. Már csak azért sem, mert a kerékpárút – ha lesz, akkor – végig az utca déli oldalán halad majd ezt a rövid szakaszt leszámítva. Ahhoz a részhez még nem fogtak hozzá. A város kerékpáros fejlesztései az elmúlt években nagyon pozitívan alakultak, az utolsó munka viszont lényegében teljes kudarcot vallott. Bízunk benne, hogy a Kossuth Lajos utca az azt megelőző időszak sikereinek lesz majd a folytatása.