Skip to main content

A Miniszterelnökség keretéből nyert 2017-ben egymilliárd Ft-os forrást Eger Önkormányzata, melyet közterületi infrastruktúra-fejlesztésre használunk fel. A javarészt már megvalósult, idén záruló beruházás-sorozat a város egészét érinti, nagy lökést adva a megyeszékhely közlekedésfejlesztésének. A fejlesztési program összeállításánál fő cél volt, hogy az egri polgárok szempontjából kulcsfontosságú beruházásokat valósíthassunk meg olyan területeken is, melyek nem érintettek az ismert, uniós pályázati programokban.

Így újul meg a 2019-es évben a Bródy Sándor utca, a Stadion utca, valamint járdát építünk a Szövetkezet utcában és a közlekedésbiztonság növelés érdekében átépítjük a Gerle-köz – Könyök utca kereszteződését. Ugyancsak az idei évben építjük meg az aszfaltos útpályát a Fertőbánya utcában.

A Fertőbánya utca Eger nyugati oldalán, a Szalóki út és a Deméndi utca között húzódik, jelenleg nem rendelkezik megfelelő, szilárd burkolattal. A bruttó 96,4 millió Ft-os fejlesztési programban új útburkolat, új járda építése szerepel, valamint megfelelően méretezett csapadékvíz-elvezető rendszert építünk.

A beruházás főbb számai:

  • burkolat bontása: 66 m3
  • közműcsatorna építése: 296 m
  • kiemelt szegély építése: 375 m
  • süllyesztett szegély építése: 157 m
  • járdaszegély építése: 294 m
  • összesen 134 m3 aszfaltburkolat készítése
  • a beavatkozási hossz 250 folyóméter

Az egymilliárdos keretből Eger valamennyi városrészében, több mint 30 helyen végeztünk és végzünk beruházást. Egyrészt olyan fejlesztések valósultak meg 2017-18-ban, amelyek a város egésze szempontjából jelentősek, hiszen nagyforgalmú utakat érintettek (Almagyar, Kossuth, Barkóczy, Széchenyi utca, Pásztorvölgy utca). Másrészt egy-egy lakóközösség kérésére valósítottunk meg beruházást, melyet már régen vártak és mindennapjaikat teszi komfortosabbá, jobbá (Tittel u., Olasz u., Csokonai u., Tizeshonvéd u., Radnóti u.; járdák: Ludányi, Kallómalom, Vallon utca).

Fotó: Nemes Róbert

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.