Skip to main content

Eger Önkormányzata következetesen támogatja az egri gyermekek egészségmegőrzését: korábban a HPV-oltásban nyújtottunk jelentős segítséget az egri családoknak, 2016 óta pedig a bárányhimlő elleni védekezés költségének kétharmadát vállaljuk át a szülőktől, ezzel is szolgálva az egrieket.

Ez azt jelenti, hogy a város 10.000 Ft-ot tesz hozzá a két alkalmat igénylő oltás költségeihez, s így egy gyermek után a családnak mindössze 5.000 Ft-ot kell befizetnie az Eger Város Védőnői a Családokért Alapítvány számlaszámára. A befizetés megtehető a Barkóczy út 15. szám alatti védőnői tanácsadóban, minden hónap első hétfőjén (délelőtt) és keddjén (délután). A vakcinát a Védőnői tanácsadóban tárolják, a befizetést követően innen szállítják az orvosi rendelőbe, ahol a háziorvos adja be a piciknek.

Habis László polgármester hangsúlyozta: Eger 2019-es költségvetésében 4 millió Ft szerepel e célra, ez azt jelenti, hogy a város jóvoltából 400, 15-18 hónap közötti egri kisgyermek védettségét tudjuk biztosítani a védőnőkkel és a szülőkkel együttműködésben.

Van esély arra, hogy a bárányhimlő elleni oltás a későbbiekben kötelező védőoltásként bekerülhet az állami támogatotti körbe, addig azonban – a városi hozzájárulásnak köszönhetően – a 2017 októbere után született kisgyermekek számára biztosított a jelentős önkormányzati hozzájárulás.