Márciusban említettük a blogon, hogy izgalmas városképi esemény van születőben a belvárosban, a tervek szerint lebontanák ugyanis a Kossuth Lajos utca 15. szám alatti épületet, hogy a helyére egy új irodaházat emelhessenek.
Azóta megtörtént a tervpályázat eredményhirdetése, így nagy vonalakban már sejthető, hogy mi fog épülni a telekre. A nyertes terv egy győri építészeti stúdió, a Zip Architecs munkája volt, az elképzelés pedig, ahogy a címből is kiderül, hogy megőrzik az épület utcai homlokzatát. Megmaradhat az árkádos rész is, viszont egy kerékpárútnyi szélességgel távolabb kerül a ház a pataktól, az új épület ugyanis már egy biciklisávot is kaphat maga mellé.
Tervről nézve az irodaház nagyon finoman és elegánsan simul a környezetébe. A Kossuth Lajos utca felől történelmi hangulatot idéz, északról viszont már a szomszédos, 5 emeletes irodaházhoz illeszkedik modernségével. Egyelőre nem ismert, hogy pontosan milyen formában épül újjá a ház, vagyis, hogy ezen a nyertes terven módosítanak-e még, drasztikus változásra viszont már aligha kell számítani. Becsléseink szerint az építkezés leghamarabb 2020-ban kezdődhet, innentől tervezetten 13 hónapig tart majd a munka.