Skip to main content

Eger déli városrészében, Lajosvárosban, a Köztársaság téren épül városunk legmodernebb egészségügyi ellátó intézménye. Az itt élő családok egy, kifejezetten e célra kialakított, 21. századi komplexumban vehetik igénybe az egészségügyi alapellátást, legyen szó gyermekekről, védőnői tanácsadásról, vagy felnőtt páciensekről.

Eger Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a „Lajosvárosban, a Köztársasági téren komplex egészségügyi központ fejlesztése című” projekt (TOP-6.6.1-15-EG1-2016-00001) megvalósításához 330 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el, melyhez 44,3 millió Ft kiegészítő forrást biztosít. A fejlesztési program teljes összege így meghaladja a 374 millió Ft-ot. A kivitelező 2018. decemberében vette át a munkaterületet, s a kivitelezés várhatóan ez év végén befejeződik.

Az épülő egészségügyi központban egy helyen működik majd a Lajosvárost ellátó két felnőtt háziorvosi- (20-as és 14-es körzet) és két gyermekorvosi körzeti rendelő (8-as és 11-es), valamint a védőnői tanácsadást ellátó szakmai csoport (I-es és II-es körzet) is. A projekt átfogó célja, hogy fejlesszük, korszerűbbé tegyük az egészségügyi alapellátás infrastrukturális feltételeit. A beruházással, a szolgáltatások költséghatékonyságának és minőségének javításával hozzá kívánunk járulni a Semmelweis Tervben és az „Egészséges Magyarország 2014-2020” c. Egészségügyi Ágazati Stratégiában foglalt célkitűzések megvalósulásához.

Az építési terület 2846 m2, a megvalósuló komplexum nettó alapterülete 444,6 m2.

Az egészségügyi központ és a Pozsonyi utcai óvoda építése stratégiai jelentőségű a lajosvárosiak számára. Az önkormányzat a Lajosvárost érintő két (összesen több mint 800 millió Ft értékű) beruházás létrejötte érdekében 100 milliós hitelfelvételt is vállal. A városrész orvosi rendelői általában társasházak aljában működnek, adottságaikból fakadóan nem képesek arra, hogy 21. századi színvonalon lássák el az érintett egri lakosokat. A két felnőtt orvosi körzet összesen csaknem 5500 főt lát el, míg az érintett gyermekorvosok több mint ezer gyermek gyógyítását végzik. A védőnői szolgálat a két körzeti feladatokat ellátó gyermek háziorvos rendelőjétől több utcányira található, s egy ma már nem korszerű épületben működik. A diszkrét, hatékony védőnői tanácsadás feltételeit az új központ megépítésével teremtjük meg.

Tudjuk, hogy a gyermekek korszerű ellátása, az új óvodák építése ugyancsak kulcskérdés, ha a város megtartó erejéről, az Eger számára oly fontos, családbarát gondolatról és élhető városról beszélünk.

A komplex egészségügyi centrumról:

Az orvosi rendelőket az átriumot érintő, a kétoldali parkolót összekötő, észak-déli tengelyről lehet megközelíteni. A páciensek a kertre néző várókban foglalhatnak helyet, míg a kezelők kifelé, az utcák felé néznek. A várakozók számára kialakított mosdóhelyiségek és várók – babakocsi tárolásra is alkalmas – szélfogó előteréből érhetőek el. A gyermekorvosi rendelőkhöz az előírások alapján elszeparált „fertőzőváró- és kezelő” tartozik.

A modern, új épület rendelkezik az egészségügyi szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályoknak megfelelő, négyszemközti konzultációt is lehetővé tévő helyiséggel, a felnőtt orvosi rendelők esetében külön orvosi rendelő helyiség, a gyermekorvosi rendelők esetében pedig a fertőző kezelő helyiség is biztosított lesz.

A kézmosási és kézfertőtlenítési lehetőség minden betegellátó (rendelő és kezelő) helyiségben biztosított, a rendelőegységeket műszermosogatóval szereljük fel. Emellett a rendelőkhöz kapcsolódóan a dokumentumok tárolására külön helyiség készül, illetve minden egységhez teakonyha és öltöző-zuhanyzó-mosdó helyiség tartozik.

A teljesen akadálymentes épület környezetében 23 db parkolót épít a kivitelező, melyben természetesen akadálymentes várakozóhely is lesz.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával a Széchenyi 2020 program keretében valósulhat meg.

Fotó: Nemes Róbert