Közösségi kerékpáros rendszert tervez Eger – volt olvasható annak az önkormányzati közleménynek a címében, amit mi is közzétettünk a blogon csütörtökön. A közlemény a folytatásban sem fejti ki ennél mélyebben a témát, mindössze annyit tudunk meg, hogy „Eger Önkormányzatának kiemelt tervei között szerepel pilot projektként egy közösségi kerékpáros rendszer telepítése”. Innen merül fel a kérdés, hogy milyen funkciót tölthetne ez be Egerben?
Messzemenőkig kerékpározás-pártiak vagyunk, és amikor nem bénázzák el alapjaitól a dolgot, akkor rajongásig szoktunk lenni a város biciklis fejlesztéseiért. Szerencsére egyre több ilyen jól sikerült beavatkozás van Egerben, korábban elképzelhetetlen mennyiségű kerékpártámasz került a városba, illetve azt is valljuk, hogy az új kerékpárutaknak hála valóban sikerült újabb rétegeket tekerésre bírni. Nem népes, de mindenképp új rétegeket, és ez jó. Tudni kell azonban, hogy Egerben inkább kikapcsolódási forma, semmint hétköznapi használati eszköz a bicikli.
Ahogyan Eger MJV Fenntartható Városi Mobilitási Terve is megfogalmazza: „A módválasztásban a hasonló méretű (80 000 fő alatti lakosságú) megyei jogú városok átlagához képest a kerékpározás alacsonyabb […] aránya emelkedik ki.” Ez természetes dolog, a miértet elsősorban a város földrajzi adottságaiban kell keresni. A példa kedvéért az alföldi Hódmezővásárhelyen a foglalkoztatottak 47,9%-a választ biciklit a munkahelyre közlekedéshez, míg Miskolcon 1,8%. Egerben 6,7%-on állunk, a hasonló méretű megyei jogú városok átlaga 13%.
Látva a számokat és a város működését, felmerül, hogy noha a közbringa tagadhatatlanul egy nagyon jó dolog, aligha fogja tudni betölteni Egerben a neki szánt funkcióját. A belváros autós terhelése soha nem látott szinteket ért el, és talán a közösségi közlekedésünk sem volt még soha ennyire rossz állapotban mint most, bár valószínűleg éppen okozatról és okról beszélünk egymás után. A közösségi kerékpáros rendszerrel ezt a problémát nem fogjuk megoldani. Ha tehermentesíteni szeretnénk a belvárost, és innovatívabb közösségi megoldásban gondolkozunk, érdemesebb lenne közösségi elektromosrobogó- vagy közösségi autómegosztóban gondolkozni. Elsősorban inkább az autóban. Egyik sem új ötlet, bejáratott rendszereket látunk magunk körül, még csak külföldre sem kell menni értük.
Az egri közösségi kerékpáros rendszer ötlete semmiképpen sem elvetendő, sőt. Adott szintig szurkolunk a megvalósulásának, főleg, ha nálunk is valami hasonlóan vicces nevet kap majd mint a Bubi, vagy PécsiKe. Az Eger és bicikli szavakból lehetne például Egeci. Tény mindenesetre, hogy ha megvalósul, mindössze egy menő alternatívát kapunk majd a szabadidő eltöltésére. Mellette nagyon nagy szükség marad egy olyan új rendszer bevezetésére is a városban, ami a közlekedési problémákat oldja meg, lehetőleg minél előbb.