Jelentős, az egriek, s az ide látogatók által régóta várt fejlesztés valósult meg: mintegy 30 millió forintból, uniós és hazai forrásból végezte el az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) a 25. számú főút jelzőlámpáinak összehangolását. Az előzetes adatok szerint a „zöldhullám” révén mintegy 10 százalékkal „felgyorsul” Eger, azaz rövidebb idő alatt lehet átjutni észak-déli irányban a városon.
A zöldhullámot október 1-jén vezették be, a rendszert – egy napos tesztüzemet követően – Habis László polgármester kedden sajtótájékoztató keretében indította el a Mátyás király út – Fadrusz utca találkozásánál.
Eger Önkormányzatának megalapozott kérésére a tervezettnél csaknem egy évvel korábban végezte el a 25. számú főút jelzőlámpáinak újra programozását a NIF Zrt. Az M25-ös gyorsforgalmi autóút déli ütemének megvalósításához kapcsolódó beruházás során csaknem 30 helyszínen módosították a jelzőlámpák programját: a meglévő három üzemmód (délelőtti, délutáni és éjszakai illetve hétvégi) további hárommal bővült.
A fejlesztést megelőzően több jelzőlámpás csomópontban végeztek videókamerás forgalomszámlálást, az új program használatával a jelzőlámpák áteresztő képessége az adott forgalmi irányból minden esetben nagyobb, mint a jármű forgalom, így minimális kapacitás többlettel is rendelkeznek.
Az üzembehelyezéskor Habis László polgármester hangsúlyozta: nemcsak az autósokat szolgálja a beruházás, hanem a gyalogosokat is, hiszen fontos cél volt, hogy a keresztirányú, gyalogos forgalom számára is kedvezőbb feltételeket biztosítson a rendszer. Emellett számos csomópontban kiegészítő, sárga villogós kijelzők jelzik az autósoknak a gyalogátkelőt.
Szabó Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Heves Megyei Igazgatóságának igazgatója kiemelte: több helyszínen változott a forgalmi rend, ezek közül a legjelentősebb, hogy a „zöldhullám” elősegítése érdekében a Vörösmarty utca – Sertekapu utcai csomópontban balra kanyarodási tilalmat vezettek be. A szakember felhívta az autósok figyelmét, hogy – noha táblákkal is jelezték a forgalmi változásokat – ne megszokásból vezessenek.
Fotó: Nemes Róbert