Skip to main content

November 26-ától várja a korcsolyázni vágyó gyermekeket a kisméretű műjégpálya, amelynek ezúttal is a Végvári vitézek tere ad otthont. Az önkormányzat ezúttal is ingyenesen biztosítja ezt lehetőséget a 12 év alatti gyermekek számára az Eger Advent programjaihoz kapcsolódóan. A 211,5 négyzetméter alapterületű pálya üzemeltetője, az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye, amelynek fontos kérése, hogy a korcsolyázni vágyó gyermekek viseljenek kesztyűt a pályán. Bodnár Gábor, az EKVI igazgatója felhívta a figyelmet: a felületet rendszeresen kezelik a csúszást elősegítő, egyébként környezetbarát, az egészségre ártalmatlan anyaggal, – a kényelmetlenségek elkerülése érdekében – ezért is fontos a kesztyű megléte és használata. A belvárosi mini jégpálya a tervek szerint 10 és 19 óra között várja a korcsolyázni vágyó gyermekeket.

Az egri közgyűlés november 21-i ülésén meghozott döntés értelmében az elmúlt szezon sikerére való tekintettel, idén is az érsekkerti salakos pályán várja a látogatókat a nagyméretű, fedett jégpálya, amely – bár a mérete ugyanakkor marad, tehát 18 x 36 méteres, azaz kb. 800 négyzetméter területű – a korábbinál modernebb lesz.

A pálya nyitása 2019. december 6-a és december 15-e között várható, igény és kihasználtság esetén egészen 2020. márciusig használhatják majd az egriek és a városba látogatók.

Minden iskolai tanítási napon 8 és 14 óra között az egri óvodások és iskolai csoportok részére kedvezményes áron, egy jelképes összegért, 200 forintért biztosít korcsolyázási és korcsolyabérlési lehetőséget az önkormányzat. Az új üzemeltető az Eger Stars Sportegyesület lesz, akik vállalják a jégpálya kifogástalan működtetését, a kiváló jégminőség és kulturált környezet kialakítását, fenntartását. Egy újdonsággal is kedveskednek a kezdő korcsolyázóknak, a sportág népszerűsítése érdekében bárki számára az első alkalommal ingyenes korcsolya oktatást vállalnak.

Az érsekkerti jégpálya tervezett nyitva tartása:

hétfő: 8.00 – 13.00, (délutántól késő estig jégkorong edzés + korcsolyaoktatás)

kedd: 8.00 – 20.00,  szünet: 13.00 – 15.00

szerda: 8.00 – 20.00,  szünet: 13.00 – 15.00

csütörtök: 8.00 – 13.00, (délutántól késő estig jégkorong  edzés + korcsolyaoktatás)

péntek: 8.00 – 21.00, szünet: 13.00 – 15.00

szombat: 8.00 – 10.00 jégkorong edzés, 10.00 – 21.00 (napközben 2 x 15 perces jégfelújítás szünet)

vasárnap: 8.00 – 10.00 jégkorong edzés,  10.00– 19.00 (napközben 2 x 15 perces jégfelújítás szünet)