Skip to main content
Közlekedés

Újraindul a vonatközlekedés Eger és Budapest között

By 2019. november 30.

Jelentős pályafelújítást végez a MÁV Gödöllő térségében, emiatt 2018. szeptember 9-óta – két hónap szünet kivételével – nincsen közvetlen vasúti összeköttetés Eger és a főváros között.

A munka még messze nem ért véget, de a vonatközlekedés a tervek szerint újraindulhat az érintett szakaszon. Menetrend szerint december 8. vasárnaptól ismét járnak Eger-Budapest vonatok. A megyeszékhelyről minden páratlan órában indul egy szerelvény 7-19 óra között, Budapestről vissza pedig minden páros óra 30-kor 4:30-tól 18:30-ig. A vonatok menetideje egyelőre 2 óra 30 perc, mivel Hatvan-Budapest között mindenhol megállnak. Menetrend szerint december 15. után állhat vissza a régi rend a 2 óra alatti menetidővel.

A jövőre nézve óránkénti ütemes menetrendet, és alig több, mint másfél órás menetidőt ígért Eger-Budapest között a MÁV korábbi vezérigazgató-helyettese, Völgyesi Zsolt Károly. Ezt a vonal felújításának befejezésével tervezték, tehát a 2020. decemberi menetrendváltástól számíthatnak rá az optimistább beállítottságú utazók.