Skip to main content
Szabadidő

Továbbra is Eger az egyik legélhetőbb város Magyarországon

By 2019. december 20.

Tavaly örömködtünk rajta, hogy Eger lett a legélhetőbb város az Otthon Centrum felmérésében, idén pedig megérkezett a statisztika friss verziója: dicsőséges első helyünket apró különbséggel átvette ugyan a szintén csodálatos Veszprém (67%-os eredménnyel), de nagyon távolra így sem kerültünk a dobogó csúcsától. Minden 25 ezer főnél népesebb magyar települést vizsgálva, a 61%-os értékével Eger lett Magyarország második legélhetőbb városa.

Témánk forrása az Egri ügyek volt, az Otthon Centrum eredeti híre pedig ide kattintva nyitható meg.

A felmérés életminőség szempontjából lényeges mutatókat vizsgált. Foglalkoztatottak aránya, ingázás, háziorvosok ezer főre vetített aránya, településre beköltözők száma, stb. Budapestet is megnézték – az I. és V. kerületben azért még menőbb lakni mint Egerben, de városunk értéke így is nagyjából a II. kerületének felel meg, ergo Eger = Rózsadomb. Na jó, nem, de már közelítünk!

Ahogy minden statisztikát, nyilván ezt is a helyén kell kezelni. Egy város élhetősége borzasztóan sokrétű, és ráadásul egyénenként változik, ezért nincsenek kőbe vésett igazságok. Elfogult lokálpatriótaként mi alapból rajongunk a városért, azt viszont szépen megmutatja a felmérés, hogy objektíven is Eger az egyik legjobb alternatíva életre a mai Magyarországon. Legyünk rá büszkék!

És legyünk elnézőek azokkal az egriekkel, akiknek fáj ez a cím. Egészséges lelkű ember szereti és védi a lakhelyét, annak minden hibájával és hiányosságával együtt. Mindegy, hogy lakhelyünk szülővárosunk is egyben, vagy már később kerültünk oda. Településünk alapjaiban határozza meg az életünket, ezért folyamatos a népvándorlás, mindenki keresi azt a helyet, ahol éppen aktuális életkörülményeivel a lehető legjobb otthonára lelhet. Sokan elmennek Egerből, sokan jönnek helyettük, ez így szép. Van azonban, amikor valami eltörik az emberben, és amikor nem szeret itt élni, költözés helyett városa ellen fordul. Ennek egy továbbfokozott változata, amikor alanyunk elköltözik ugyan, de új helyén sem működik a dolog és onnan is visszafelé mutogat Egerre. Igyekszik bizonygatni, hogy boldogtalanságának oka a város, Eger igazából nem is jó hely, és tévúton jár az a sok tízezres tömeg, aki itt találta meg számításait. És téved az Egertől független felmérés is. A hasonló híreknél mindig vannak páran, akik szinte egymásra licitálva igyekeznek bizonygatni, hogy valójában miért is helytelen a megállapítás, ami arra jutott, hogy Eger talán mégiscsak jó hely. Bár nem a legnépszerűbb játékosok, azért ezek az emberek is a közösség részei, Egerben velük együtt élünk Magyarország egyik legjobb városában!