Skip to main content
Kereskedelem

Fogyassz friss ételeket járvány idején is!

By 2020. március 18.

A koronavírus számos fájó jelenséget görget maga körül, ezek közül az egyiket már most, a járvány kapujában is tapasztalhatjuk: a kereskedelmi forgalom drámai csökkenését. A jelenség senkinek nem jó, ráadásul időben a vírusnál tovább tarthat, a folyamat pedig nagyon sok szálon képes továbbgyűrűzni. Ezt sem megoldani, sem megfékezni nem lehet helyi szinten, a feladat jobb híján a kormányra hárul majd a járvány elmúltával. Persze a károk elhárításához először a legfontosabb, hogy legyünk túl magán a járványon…

Csodát tenni nem lehet, ám adott típusú szolgáltatóknál, minimális mértékben azért tompítható a forgalomkiesés. Például az éttermeknél.

Az ételrendelés a járvány ideje alatt is engedélyezett és biztonságos, éppen ezért számos olyan étterem is átállt rá, akiknél korábban csak helyben tudtunk fogyasztani. Ez a vendéglátók helyzetét is javítja kicsit, és nem utolsó sorban nekünk is jó, hiszen a járvány idején sem kell lemondanunk a finom falatokról, sőt, olyan ízeket is élvezhetünk otthon, amikért korábban muszáj volt útra kelnünk.

Közös érdekünk, ezért javasoljuk, hogy aki teheti, rendeljen ételt haza, vagy a munkahelyére, feltéve, hogy a kettő között van egyáltalán most különbség.

A választás megkönnyítése érdekében összegyűjtöttük egy listába a házhoz szállítással foglalkozó éttermeket. A lista közel sem teljes, éppen ezért az oldal alján szabadon bővíthető. A listán az éttermek nevei láthatóak, melyekre kattintva a honlapjukra jutunk, ahol választhatunk az aktuális menüből és a rendelésünket is leadhatjuk.

Kóstoljuk körbe Eger éttermeit otthonról!

Ahol csak lehet, válasszunk személyes kapcsolat nélküli rendelést, és kérjük az étel lehelyezését az ajtónk elé. Ez most az introvertált emberek ideje!

Tovább a házhoz szállító éttermekhez!