Skip to main content
Közlekedés

Átadásához közelít az Eger-Egerszalók között épülő kerékpárút

By 2020. április 7.

Mostanra teljes hosszában elkészült az alapja az Eger és Egerszalók között, mintegy 5 km hosszúságban épülő új kerékpárútnak. Az átadást anno idén tavaszra ígérték, hogy erre befolyással lesz-e a vírus, egyelőre nem ismert, az tény mindenesetre, hogy a munka nem állt meg, lényegében már csak az aszfaltozás, és néhány helyen korlátépítés maradt hátra.

Az út az új Lidl áruház mellől indul, és egészen az egerszalóki Saliris szálloda Forrás utcájáig vezet. Az átadásával új hétvégi programlehetőség születik a családos, vagy kevésbé elszánt egri bringásoknak, Felsőtárkány után ezentúl egy másik Eger melletti településre is kitekerhetünk elkülönített kerékpárúton. Sőt, mivel az út csatlakozik a korábban átadott, Egert észak-déli irányban átszelő hálózathoz, ezzel a +5 kilométerrel egy egybefüggő, összesen 20 kilométer hosszú útvonal születik. Sőt-sőt! Ha a Saliris előtti hiányzó szakasz fölött az elenyészően kicsi autós forgalom miatt jóindulatúan szemet hunyunk, akkor az Egerszalók-Demjén közötti kerékpárutat is a hálózat részének tekinthetjük, ezzel a felsőtárkányi tótól indulva a demjéni Kossuth Lajos térig durván 23,5 km-t biciklizhetünk teljes biztonságban.