Skip to main content
Fejlesztés

Elbontották a maradék épületrészt az egykori Egervin telephelyről

By 2020. április 26.

Legalább két megoldhatatlannak tűnő kérdés biztosan van Eger életében, a kettő szál ráadásul szorosan összefonódik: egyik az Aldi nyitása / nem nyitása, a másik pedig az egykori Egervin telephely hasznosítása / nem hasznosítása.

Míg az Aldiról mindeddig csak pletykák láttak napvilágot, az Egervin telephely legalább folyamatosan szolgáltat valami kis izgalmat, időről-időre történik rajta ugyanis valami változás. Az izgalom persze nem eget rengető, egy évig van rajta „eladó” tábla, utána egy évig nincs, aztán őrölnek kicsit a törmeléken, aztán megint eladó, aztán megint nem, és így tovább.

Az „eladó” tábla legutoljára 2019. novemberében került vissza a telekre, azóta idén év elején ismét levették, sőt, pár hete újabb változás is történt. Munkagépek jelentek meg, és elbontották a korábbról még megmaradt, utolsó épületrészt az északkeleti sarokból. Egyelőre ismét ennyi, a gépek elmentek, és most várjuk, hogy visszakerüljön az eladós tábla.

Mivel építkezés nem kezdődött és más változás azóta nem látszik, a bontás oka bizonyára biztonsági intézkedés volt. A telekre könnyen be lehetett jutni, ha valaki leesik a romos emeletről, vagy esetleg maga az emelet omlik rá valakire, az mégsem jó élmény, most így egy veszélyforrással kevesebb maradt a területen.

Olvasónk kérdezte, hogy esetleg tudunk-e ennél többet a területről, de sajnos nem, közzétett nyoma ugyanis nincs, hogy mi készül itt, vagy, hogy készül-e bármi egyáltalán. Ha Te többet tudsz tőlünk, ne tartsd magadban, oszd meg velünk a titkot az üzletfigyelős aloldalunkon.

Új üzletek Egerben

Ahogy lekerül egy üres üzlet kirakatából az eladást/kiadást jelző tábla, elindul az ötletelés, hogy mi nyílik ott.

De tényleg, mi nyílik ott? 

Segíts a kíváncsiskodó egrieknek, ha van információd, vagy tedd fel a kérdésedet, hogy megtudd, amit pár hónapon belül amúgy is megtudnál. De így megspórolhatod a kétségek közt töltött napok gyötrelmeit.

Tovább az oldalra

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.