Skip to main content
Kereskedelem

Június 18-án nyit a Deák Ferenc utcai Coop

By 2020. június 16.

Majd’ 2 és fél évnyi kitartó küzdelem után június 18-án csütörtökön 10:00-kor megnyitja kapuit a belváros legújabb Coop szupermarkete a Deák Ferenc utca 14. szám alatt.

A Coop komoly hiányosságot pótol a környéken, 750 méteres körben nincsen ugyanis hasonló üzlet (City Spar 750m, Spar szupermarket 800m, másik Coop 850m, Tesco szupermarket 1km, Hossó 1km távolságra található kb.) ami külvárosban még sétatávolság, de belvárosban azért igencsak zavaró helyzet. A hiány ráadásul már 4 és fél éve tart, hiszen a Coop ingatlanvásárlása előtt 2 évig már kihasználatlanul állt a helyiség. Kétségtelenül szükség volt tehát egy új boltra, aminek hosszas tusájáról itt írtunk legutoljára.

A nyitás önmagában is örömteli, az üzlet külső megjelenése pedig csak még boldogabbá teszi a történetet, a kirakat fölé ugyanis emblematikus egri épületek rajzai kerültek. Láthatjuk a várat a Dobó térrel, a bazilikát, színházat, minorita templomot, minaretet, Líceumot és a Megyeházát, ezúton is gratuláció az ötletgazdának és a rajzok megalkotójának!

Az egység a Coop Szolnok Zrt.-hez tartozik, a lánc ezzel együtt összesen 3 boltot üzemeltet a városban – Egerben pedig összesen 8 Coop található. A 8-as szám már nyitás előtt is ennyi volt és azért nem nőtt 9-re, mert a Deák Ferenc úti egység nyitásával párhuzamosan bezárt a Gólya utcai (szintén Szolnokhoz tartozó) szűkebb kínálatú Coop Mini üzlet.

Új üzletek Egerben

Ahogy lekerül egy üres üzlet kirakatából az eladást/kiadást jelző tábla, elindul az ötletelés, hogy mi nyílik ott.

De tényleg, mi nyílik ott? 

Segíts a kíváncsiskodó egrieknek, ha van információd, vagy tedd fel a kérdésedet, hogy megtudd, amit pár hónapon belül amúgy is megtudnál. De így megspórolhatod a kétségek közt töltött napok gyötrelmeit.

Tovább az oldalra