Elég gyakran-, szinte heti rendszerességgel böngésszük az eladó ingatlanokat Egerben, melynek során néha igazi gyöngyszemekre bukkanunk a városban. A hirdetéseket eredetileg befektetési szándékkal kezdtük el figyelni pár éve, aztán látva az egyre sokasodó számjegyeket az egyre kisebb négyzetméterek mellett, mára fájó szívvel, de oda jutottunk, hogy puszta kíváncsiságból követjük a kínálat alakulását. Ha megélni nem is fogunk belőle, szórakozásnak azért ez a szokás is bevált, néha egészen elképesztő találatokra akadunk. Fényűző luxus az egyik oldalon, nyomasztó nélkülözés a másik oldalon, kis betekintés, hogy kik és hogyan élnek körülöttünk a városban. Többször gondoltunk már rá, hogy az előbbiekből, a luxus kategóriából be is mutatunk egy-egy izgalmasabb találatot a blogon, de ezidáig nem került rá sor, na majd ezután lehet szokássá válik.
Jelen bejegyzésünk tárgya szintén a luxus kategóriába tartozik. Nem az a fényűző fajta, de egyértelműen luxus. A 4 szobás, 2. emeleti ingatlan a maga 145 négyzetméterével egy mindenképpen jobbféle, de még inkább átlagosnak számító új építésű lakás lehetne. A luxus felé a saját zuhanyzós szauna terel bennünket, ami már nem annyira megszokott tartozék, de azért néha ilyet is láthatunk máshol. Na de mit nem láttunk még máshol?! Hát hol van ez a szauna?! A saját, fedett, zárható teraszon!
Fotók: Kovács Adrienn hirdetése (link)
Az 55 nm-es (!) tetőterasz minden oldalról falakkal körbezárt, felülről üvegtetővel fedett. Egyik oldalán egy széles, teljesen kinyitható ablak található, jó időben ettől kap teraszos hangulatot a helyiség. Rossz időben bezárható, ebben az esetben egy iszonyatosan jó hangulatú, terasz-szoba keveréket kapunk. A tulajdonos maximálisan kihasználta a lehetőséget, műfűvel borította a padlót, kialakított egy „nyári konyhát” és biztos, ami biztos alapon egy légkondit is felszerelt még a szauna oldalára. Elképzelve, iszonyatosan jó hangulata lehet itt mindennek. Napsütésben kitárod az ablakot és kiülsz elé szobabiciklizni. Esőben hanyatt vágod magad egy sörrel a kanapén, nézed az üvegtetőn csurgó vizet és gondolkozol az életeden. Hóesésben ugyanez, csak kakaóval és valami karácsonyi hangulatú filmmel a tv-ben, mert hogy azt nem írtuk, de nyilván tv is van a teraszon.
A lakás is jó, de a terasz mindent visz. Aki kedvet kapott a vásárláshoz (és utána ahhoz, hogy egyszer napsütésben, egyszer esőben és egyszer hóesésben is vendégül lásson minket), ő 3 hirdetésből is megvásárolhatja az ingatlant, igény szerint 69,5 (hirdetés 1 / hirdetés 2) vagy 73,5 *Frissítették, már itt is 69,5 (hirdetés 3) millió forintért. A lakás egyébként valószínűleg a Kalcit közben található és abszolút korrektül árazott, ha az olcsóbb verziót nézzük, ott 400 ezer forint körül jön ki egy négyzetméter. Főleg, hogy a leendő tulajdonos 3 parkolóhelyet is kap még a pénzéért cserében (kettőt magának, egyet meg nekünk, amikor megyünk napsütésben, esőben és hóesésben…).