Egerben az elsőszámú kedvenc teraszunk az egykori Caffe Dolca Vita kávézóhoz tartozott a Dobó téren. Sok másik kedvenc teraszunk van még a városban, de ez volt az abszolút befutó. Az apró, pár asztalos területen minden megvolt, amit Eger jelent számunkra: ha jól helyezkedett az ember, akkor mellette csörgedezett a patak, látta a várat, hátra fordulva ott volt mögötte egy romantikus árkád, a Végvári vitézek tere, a minaret, előtte pedig ott magasodott a minorita templom, és messzebb, az aprónak tűnő barokk házak mögött a bazilika. És persze ott volt a Dobó tér is tőlünk alig pár méterre a maga nyüzsgő nyári estéivel.

Egy nosztalgikus kép a terasz fénykorából, még 2016-ból
A kávézó az évek során aztán fokozatosan vesztett a minőségből, idővel egészen vállalhatatlan lett, amit már a terasz sem tudott kompenzálni. Az üzlet bezárását így végül már felemás érzésekkel fogadtuk, de talán több volt benne az öröm, mint a bánat, végre jöhet a helyére valami más, végre lehetett várni a (még?) önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan új bérlőjét. Kis idő elteltével le is fóliázták az ablakokat, tényleg érkezőben volt az a valami más, elkezdtünk hát szurkolni, hogy vendéglátóhely legyen.
A Dobó tér profilja az elmúlt évtizedben nagyon jó irányban változott, üzletek zártak és vendéglátóhelyek nyitottak, a funkciót tehát leváltotta a hangulat. Hobbiboltból bár-, ruhaboltból kávézó-, cipőboltból pizzéria lett. Elérte áldásos célját a térfelújítás, és hosszú idő után közösségi területté formálódott a városközpont. Innen már csúnya lett volna veszíteni, éppen ezért szurkoltunk nagyon, hogy ismét vendéglátói funkciót kapjon az egykori Dolce Vita.
Vágyaink meghallgatásra találtak, a „kereskedelmi tevékenységek végzéséről vezetett nyilvántartásban” már megjelent az újonnan nyíló üzlet neve: Itt és Most Étterem és Kávézó. Többet egyelőre nem tudunk, sem azt, hogy milyen lesz a hely, mikor nyílik, mit kínál, milyen áron és milyen minőségben, de az első lépés már megvan, biztosan vendéglátóhely lesz. Sőt, az eddigi profilt kinőve, kávézó mellett már étterem is. Iszonyat várjuk, hogy újra ott ülhessünk a kedvenc teraszunkon!
Új üzletek Egerben
Ahogy lekerül egy üres üzlet kirakatából az eladást/kiadást jelző tábla, elindul az ötletelés, hogy mi nyílik ott.
De tényleg, mi nyílik ott?
Segíts a kíváncsiskodó egrieknek, ha van információd, vagy tedd fel a kérdésedet, hogy megtudd, amit pár hónapon belül amúgy is megtudnál.