Elindult hosszú évekig tartó megvalósulása felé Eger elkerülő útja, a Magyar Építők cikke szerint már megvannak az előkészítő munkát végző cégek. „A szerződéses értéken 149 millió forintos munkákat a az UTIBER Közúti Beruházó Kft., az UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt. és a Pannonway Építő Kft. végzi el.”
Az út hatástanulmánya és tanulmányterve várhatóan 2022 első negyedévére készül el. A kivitelezés ezután indulhat, így minimum 4, de inkább 5-6 év lehet reálisan, amíg először végigsuhanhatunk az új szakaszon. A 2×1 sávos, összesen 16 km hosszú másodrendű főút keletről halad majd Eger mellett és várhatóan 14 csomópont épül rajta. Ez nagyjából annyi, amennyit a lehetséges útvonalon is találtunk korábban, egyre valószínű tehát, hogy tényleg valami nagyon hasonlót fogunk kapni, mint amit azokon a terveken láttunk. Érdeklődőknek ajánlott továbbkattintani a bejegyzésre – mi például abban győztük meg magunkat az út indokoltságáról.