Skip to main content
Fejlesztés

Megújulhat a Minorita templom és rendház

By 2020. december 10.

Olvasónk küldött egy érdekes, bár egyelőre kissé megfoghatatlan rendeletet, ami a minorita templom és a hozzá kapcsolódó rendház felújításáról szól.

A küldeményben szereplő dokumentumok lényege, hogy a Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította az egri Szent Antal Minorita templom és rendház
rekonstrukcióját. Ehhez kapcsolódóan, az építési engedélyezési eljárás feltételeként a Polgármester pedig elidegenítette a szükséges ingatlanrészt a Konventuális Ferences Minorita Rend részére. És egyelőre ennyit tudunk.

A minorita templom még 2013-ban, a belvárosi rehabilitáció során kapott új homlokzatot, majd ezt követően tavaly a toronysisakjait is kicserélték. A hajórész és a kapcsolódó rendház viszont ezidáig érinetlen maradt – utcáról nézve utóbbi a zavaróbb, főleg, hogy állapota egyre csak romlik. Próbáltunk többet megtudni a munkáról, de nem jártunk sikerrel, valójában magáról a Rendről is alig érhető el valami az interneten. Már a belvárosi rehabilitáció idején is lehetett hallani, hogy a felújítás több nehézségbe ütközött a tulajdonos miatt, ezért mindenképp bíztató lehet, hogy most kiemeltté vált a beruházás, hátha így gördülékenyebb lesz a munka.

Az egyelőre rejtély, hogy pontosan mit várhatunk, de ha csak annyi történik is, hogy kívülről felújítják a rendházat, akkor már nyertünk. A főtér déli oldaláról mindössze ez a munka maradt hátra, belegondolni is csodálatos, hogy hogy mutatna egymás mellett a felújított városháza, templom és rendház. A beküldést hálásan köszönjük Olvasónknak, a további részleteket pedig izgatottan várjuk.

Kapcsolódó letöltések:

Kormányrendelet (.pdf) Polgármesteri határozat (.zip)