Skip to main content
Kereskedelem

toGo ételbárral bővül a Barkóczy utcai Spar

By 2021. március 16.

Átalakítási munkálatok miatt január 4-én, közel 2 és fél hónapra bezárt a Barkóczy utca 6. szám alatti Spar szupermarket. Az újranyitásra az eredeti terveknek megfelelően március 18-án kerül sor. Az áruház egyelőre hétfőtől-péntekig 6-19 óra között, szombaton 6-18 óra között, vasárnap pedig 7-17 óra között tart nyitva, ez a járványhelyzet után módosulhat.

A munkálatoknak köszönhetően jelentősen, mintegy 220 négyzetméterrel bővült az üzlet alapterülete, modernizálták a már igencsak kopottas belső megjelenést, valamint önkiszolgáló kasszákat alakítottak ki. A legnagyobb újdonság a buszpályaudvar felé eső részen született, itt egy SPAR toGo ételbár kapott helyet.

Az étterem 2015-óta van jelen Magyarországon. Az első egység nyitásakor így jellemezték magukat:

„A rohanó városi élet elkerülhetetlen velejárója, hogy – főleg a hétköznapokban – nem mindig érünk rá otthon gondosan elkészíteni az ételeinket. Az utóbbi években éppen ezért egyre megnövekedett az igény a vásárlók körében az olyan termékekre, amelyeket mindössze néhány mozdulat elkészíteni, vagy amelyek akár azonnal, útközben is elfogyaszthatóak. A SPAR Magyarország külön figyelmet fordít ezekre a kényelmi termékekre, nemcsak a gazdag kínálat, de a magas minőség szempontjából is.”

Trade magazin

A SPAR toGo ételbárok kínálatában számos, helyben készített finomság szerepel, így készételek, frissensültek, vegetáriánus ételek, levesek és főzelékek. A kínálat egy része állandó jelleggel elérhető, a többi pedig hetente cserélődő menüben vásárolható meg.  Az egri étterem pontos kínálata csak nyitás után lesz megismerhető, mindenesetre ide kattintva mutatjuk az e heti országos menüt, minden bizonnyal ez lesz majd érvényes nálunk is.