Skip to main content
Kereskedelem

Kebabos nyílt a Dr. Sándor Imre utcán

By 2023. augusztus 18.augusztus 21st, 2023

Istanbul Kebab néven új kebabos-gyrosos nyílt a Dr. Sándor Imre 2. szám alatt. A vendéglátóhely igazán hiánypótló, ugyanis már jóideje hiánycikknek számított az ilyen jellegű gyorsétel a történelmi belvárosban.

Gyrost persze eddig is ehettünk a belvárosban, ráadásul nem is akármilyet… Meggyőződésünk, hogy a Niké és a Dabo országos viszonylatban is kiemelkedően finomnak számítanak, viszont éppen emiatt más kategóriába soroljuk őket. Hiába, hogy többnyire tőlük is gyrost vásárolunk, sokkal inkább tekintünk rájuk étteremként, semmint gyrososként. És itt érkezünk meg az újonnan nyílt Istanbul Kebab-hoz, aki viszont a csupa nagybetűs GYROSOS.

Apró belterével, kedvező áraival, szerény és lényegre törő berendezésével az Istanbul tökéletesen hozza a budapesti, körúti gyrososok hangulatát, mielőtt viszont ebből a jelzőből rossz minőségre gondolnánk, gyorsan leszögezendő, hogy erről szó sincs, sőt. Forgó dönergrillen készülő hús, bőségesen megrakott pita, kedves és gyors kiszolgálás fogad odabent, ahogy kell. A kínálatban a hasonló helyeken megszokott egyéb termékek is szerepelnek, pl. falafel, baklava, sült tejberizs, Ayran joghurt.

A kebabos a napokban nyílt, (még?) nem találtunk hozzá se honlapot, se Facebook oldalt, így az érdeklődő éhezőknek jobb híján személyesen kell felfedezniük a kínálatot. Viszonyításképp, gyros pitában 1500 forintba kerül, ami korrekt ár. A nyitva tartás hétfőtől-péntekig 10:00-22:00, szombaton 10:00-23:00, vasárnap pedig 10:00-21:00 között alakul.

Frissítés: Olvasónk szólt, hogy már van Facebook oldal is, köszönjük!

Új üzletek Egerben

Ahogy lekerül egy üres üzlet kirakatából az eladást/kiadást jelző tábla, elindul az ötletelés, hogy mi nyílik ott.

De tényleg, mi nyílik ott? 

Segíts a kíváncsiskodó egrieknek, ha van információd, vagy tedd fel a kérdésedet, hogy megtudd, amit pár hónapon belül amúgy is megtudnál.

Tovább az oldalra