Skip to main content
Fejlesztés

Bontják a II. Rákóczi Ferenc utca 92-94. közötti épületeket

By 2025. február 2.február 3rd, 2025

Olvasónk szólt (köszönjük!), hogy elkezdődött a II. Rákóczi Ferenc utca 92-94. közötti épületek bontása. Korábban a Jola és a Daniella üzletei működtek itt, ám ezek az utóbbi időszakban elköltöztek, ahogy ugyanebből a tömbből a Diego is kiköltözött még 2023-ban. A Diego megüresedett üzlethelyiségét eredetileg bérleményként kínálták, de mára már törölték ezt a hirdetést. Olvasónk úgy hallotta, hogy a területen maradt utolsó üzemelő áruház, a REGIO JÁTÉK is költözés előtt áll, ami után ezt a csarnokot is lebontják.

A jelenlegi fejlemények alapján feltételezhető, hogy egy beruházó összevontan kívánja hasznosítani a II. Rákóczi Ferenc utca 90-94. szám alatti, körülbelül 4500 négyzetméteres területet. Ez a megközelítés emlékeztethet a Mátyás király úti Aldi esetére, ahol szintén egy meglévő csarnok részleges bontásával és átalakításával alakítottak ki új áruházat. A terület mérete is gyanút keltő lehet abból a szempontból, hogy parkolóval együtt éppen megfelelne egy diszkontlánc számára.

Gyanús jelek vannak, hivatalos információk azonban egyelőre nem érhetőek el a beruházásról. Ha bárkinek van információja, szívesen fogadjuk a pletykaoldalunkon!

Bármi készüljön is a területen, jó eséllyel a környék javára válik majd, városképileg legalábbis mindenképp. A városrésznek ez az egyik utolsó még rendezetlen szakasza, ami egyébként „településképi szempontból meghatározó” minősítéssel rendelkezik. A különböző stílusú épületek elbontásával és a szétdarabolt telkek összenyitásával javulhat a helyzet.

A Felsőváros északi végén és a Nagylaposon mostanra egy teljesértékű bevásárlónegyed alakult ki: van már itt többek között McDonald’s, KFC, OBI, Tesco (+üzletsoron MediaMarkt, Rossmann, Háda), Lidl, Penny, dm, EcoFamily, Jysk, Pepco, KIK és hamarosan lesz TEDi is. A II. Rákóczi Ferenc utca 90-94. szám alá érkező új játékossal – feltételezve, hogy valóban kereskedelmi funkcióról lesz szó – tovább bővülhet a kínálat.

A fejlesztés legnagyobb kérdése persze még az, hogy milyen funkciót kap a terület, ezt követően azonban az ingatlan megközelíthetősége is fontos lesz. Autóval jelenleg a II. Rákóczi Ferenc utca felől lehet elérni a helyszínt, ez az útkapcsolat viszont nem alkalmas nagyobb forgalom lebonyolítására. A másik megközelítési lehetőség a hátsó szervizút, ahol viszont már ma is egy rossz példát találunk. A bevásárlópark parkolója eredetileg az Interfruct számára épült, kisebb forgalomra tervezték és azóta sem alakították át. A bejárat a megnövekedett forgalom miatt nehezen használható és balesetveszélyes. Kérdés, hogy az új beruházás talál-e másik útcsatlakozást, vagy ha ezt a kereszteződést használja, akkor azzal tovább rontja a helyzetet – esetleg átépítéssel megoldja a problémát?


Frissítés

A bejegyzés megjelenését követően az alábbi közleményt kaptuk a REGIO JÁTÉK-tól:

A REGIO JÁTÉK átfogó felújításba kezd egri áruházában, melynek során modern, esztétikus és energiatakarékos üzletté alakítja a II. Rákóczi Ferenc utca 90. szám alatt található épületét. A korszerűsítés során hőszigetelik a tetőt és a homlokzatot, modernizálják a fűtési rendszert, valamint bővítik a parkolót is.

A munkálatok várhatóan hosszabb időt vesznek igénybe, ezért márciustól – a húsvétot megelőző időszakban – az üzlet ideiglenesen az út túloldalára, a Shell kút mögött található (korábban INTERAG majd iskolaként üzemelt) épületbe, a II. Rákóczi Ferenc u. 95. címre költözik. „A költözés nem befolyásolja a napi működést, továbbra is a megszokott kínálattal és magas színvonalú kiszolgálással várjuk a vásárlóinkat, akik zavartalanul válogathatnak kedvenc játékaik között” – mondta Gyaraki Dávid, a játékkereskedő ügyvezető-helyettese.

Köszönjük a vásárlók megértését és türelmét a felújítás ideje alatt.