Eger hivatalos Facebook oldala érdekes irányt vett a március 12-i bejegyzésével, amelyben a követőket arról kérdezték: „Legyen idén is óriáskerék a városban?” A válaszadás egyszerű, egy like vagy szívecske reakcióval lehet szavazni március 21-ig.
Az ilyen típusú szavazások népszerűek a közösségi médiában, hiszen növelik az oldal aktivitását, javítják a tartalmak elérését, és erősítik a közösség bevonódásának érzetét. Magazinok, híroldalak vagy influencerek esetében ez egy hatékony eszköz, ugyanakkor egy hivatalos önkormányzati oldalnál, különösen egy stratégiai kérdés kapcsán, a módszer már több problémát is felvet.
Egy felületes közvélemény-kutatásként még talán működhetne a szavazás, de a poszt azt a benyomást kelti, hogy az óriáskerék visszahozásáról a véleményt nyilvánítók dönthetnek. Ha ez valóban így van, akkor a város vezetői egy összetett kérdést egyszerűen áthárítanak a lakosokra – pontosabban azokra, akik követik Eger hivatalos oldalát és aktívan megnyilvánulnak Facebookon.

Tavaly nem sikerült utcaképbe illeszteni az óriáskereket
A szavazók többsége valószínűleg nem mérlegeli alaposan az óriáskerék előnyeit és hátrányait. Az ellenzők talán nem gondolnak arra, hogy az óriáskerék bizonyos nézőpontból izgalmasabbá tette a városképet, új turisztikai attrakcióként működött, és jelentős közterület-használati díjat hozott Egernek. Azok pedig, akik támogatják, lehet, hogy figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy az óriáskerék nem illeszkedett harmonikusan a belváros arculatába, és nem feltétlenül emelte Eger nívóját sem.
Az ilyen komplex kérdések megválaszolása szakértelmet igényel. Az önkormányzatnál dolgozó szakemberek feladata éppen az, hogy minden szempontot mérlegelve hozzanak átgondolt és felelős döntéseket Eger bevételi forrásaival / a város megjelenésével / turizmusával / képviselt minőségével kapcsolatban.
„Ennyi Büdös bunkó embert nektek semmi nem jó nincs semmi Egerbe egy le lakott utolsó csöves város csoda hogy egy strand működik kemény városunk van jahhh nem meg nem beszélve arról hogy a sok … Gondolkoztok mi vagyunk a legjobban le maradva Eger =0”
Egy kiragadott – az önkormányzat számára mértékadó? – vélemény az óriáskerék vitájából
A demokrácia szép dolog, de csak akkor működik jól, ha komolyan vesszük. A Facebook nem ideális platform stratégiai kérdések eldöntésére. Dicséretes, ha az önkormányzat nyitott a lakosság véleményére, de szerencsés lenne megválogatni, hogy milyen ügyekben kérik ki azt, és a véleménynyilvánítás módját is érdemes lehetne átgondolni.