Évekig tartó hosszú várakozás után, tavaly tavasszal végre megkezdődtek a földmunkák a vasútállomás melletti egykori Egervin-telephelyen. A területtel mi is többször foglalkoztunk a blogon, hiszen Eger egyik frekventált és értékes pontjáról van szó, amit lehangoló volt nézni, ahogy éveken keresztül romosan tengődik.
A 2025-ben elindult építkezés jól halad, már áll a leendő Príma áruház csarnoka, és szépen kivehető az alatta húzódó mélygarázs is. Az épületet körbeüvegezték, sőt, a környékén már elkezdték kialakítani az utakat és a felszíni parkolókat. Ezzel kapcsolatban kering is egy kisebb félreértés a városban, ugyanis többen úgy vélik, hogy az áruház a tervezett intermodális csomópont helyére épül. A valóság azonban most is unalmasabb picit a pletykáknál: az épületet úgy tervezték meg, hogy a csarnok egyáltalán nem zavarja az egyszer talán megvalósuló csomópontot. Mindössze annyi történik, hogy a déli oldalra egyelőre parkolókat építenek, majd, ha a csomópont projektje zöld utat kap, akkor az ezeknek a parkolóknak a helyére kerül majd, az áruháznak pedig megmarad a saját, felszín alatti garázsa.
De visszakanyarodva a jelenlegi munkálatokhoz: a napokban egy emblematikus mérföldkőhöz ért a beruházás. Végre valahára elbontották a kerítést, ami már évtizedek óta csúfította a környéket. Ez a kerítés már akkor sem volt szép látvány, amikor még álltak az Egervin épületei, az azóta eltelt tizenvalahány évben pedig csak tovább romlott az összkép. Egészen eddig!
Az áruház már ebben a félkész állapotában is rengeteget dob a környék megjelenésén, ha pedig teljesen elkészül, nagyságrendekkel rendezettebb látvány fogadja majd a városba vonattal érkezőket.
A Príma nyitása a nyár végén várható, jelenleg már áruházvezető-helyettest keresnek a leendő üzletbe.


