Önkormányzati közlemény

400 gyermeknek okoz majd örömet az Egri Városháza Mikulása

By 2015. november 30.

Összesen 400 egri gyermeket ajándékoz meg a Városháza Mikulása a 2015-ös évben. December 3-án indul az négy eseményből álló ünnepségsorozat, melynek során alkalmanként 100-100 apróság találkozhat a nagyszakállúval, s az ajándékcsomag mellé egy kedves, ünnepi előadást is élvezhet Eger Önkormányzata és a Harlekin Bábszínház művészeinek jóvoltából.

Csütörtökön délután a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak gyermekeit látogatja meg a Mikulás, a gyermekeket Habis László polgármester köszönti.

December 4-én, pénteken 10.00 órakor 100 óvodás gyermeket lepünk meg a bábszínházban tartandó ünnepségen, akiket Gál Judit képviselő asszony (civilben óvodavezető) köszönt majd. Pénteken délután, 14.00 órakor 100 egri iskolás kap ajándékot a jóságos Télapótól, s a gyermekekhez Rázsi Botond alpolgármester szól majd néhány mondatban.

Szent Miklós napján, december 6-án vasárnap 14.00 órakor – az Egri Családsegítő Intézettel együttműködésben – 100 hátrányos helyzetű gyermeket látogat meg a Mikulás a Harlekinben. A gyermekeket Martonné Adler Ildikó alpolgármester asszony köszönti.

Tavalyi fotók: Nemes Róbert

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.