Skip to main content
Közlekedés

Új út és vasúti átjáró épül a Déli Iparterületen

By 2019. január 23.

Tovább folytatódik a Déli ipari park alapinfrastruktúra fejlesztése, a közeljövőben új út-, gyalogút- és vasúti átjáró is épülne ide a tervek szerint.

A tavalyi év folyamán elkészült a Külsősor utca folytatása, a szakasz így már nem zsákutca többé. Az ipari park belsejében futó út elsősorban a ZF új csarnoka miatt épült, viszont ideális esetben az így megközelíthetővé vált területek előbb-utóbb szintén beépülnek majd, hosszú idő után tehát az ipari park belseje is hasznosíthatóvá vált. Erről az útról önmagában még nem írtunk a blogon, érdeklődőknek ezért mutatunk róla most pár képet.

Eddig a vasúti rendező nyugati oldalán jártunk, a soron következő fejlesztések a sínektől keletre eső területet érintik. Forrásként a Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatalának hirdetményét használtuk, ennek elég beszédes tárgyából már kiderül, hogy mi készül:

” (…) Bánki Donát utca meghosszabbítása (U-1 j. út) , a Külsősor utca és a 9849/12 hrsz út között gyalogút (U-2 j út) építésének, valamint a gyalogúton az Eger-rendező pu. északi kijáratánál, a 87 számú vasútvonal 150+23 hm szelvényében vasúti gyalogos átkelőhely (…)”

A Bánki Donát utcát valószínűleg kevesen tudják belőni még az ipari parkon belül is, ez egy kicsi, ám jelentős zsákutca, még menetrendszerű helyi busz is jár rajta. A szakaszon található két nagyobb üzem, az Arconic és az Aventics. A tervek szerint ez az utca kapna folytatást, a Kistályai úttal és vasúti sínekkel párhuzamosan, egészen a következő, nevenincs (bár papíron talán szintén Kistályainak jelzett) merőleges utca eléréséig. Aztán valahol ide, ebbe a kereszteződésbe érkezne meg az az új gyalogút is, rajta a szintén most építendő vasúti gyalogos átkelőhellyel. Nagyon elszántaknak mutatjuk a kapcsolódó szabályozási tervet ide kattintva, ez egy roppant csúnya jószág, de azért érdekes lehet. A fejlesztéssel az ipari terület síneken inneni, és túli oldala is hasznosíthatóvá válik, illetve az egész városrész jól átjárható lesz gyalogosan és kerékpárral.

A képen pirossal az új út-, narancssárgával pedig az új gyalogút helyét jelöltük.

Kapcsolódó dokumentum

Hirdetmény

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.