Év elején számoltunk be róla, hogy idén márciusban több projektelemmel elindult volna a 4 milliárd forint értékű belvárosi rehabilitáció Egerben. Az eredeti tervekhez képest már ez is jelentős csúszást jelentett volna, a megyei Hírlap tegnap megjelent cikkéből viszont kiderült, hogy nem csak márciusban-, de még idén sem indul el több fejlesztés. Első beruházásként valószínűleg a Piaccsarnok mellett helyt kapó parkolóház építése kezdődhet meg, jelenlegi álláspont szerint májusban. A projektelemek többségének megvalósítása még idén nyáron, illetve idén ősszel elindulhat, a nagyberuházások viszont, így a Dobó tér, Kis Dobó tér, Dobó utca, volt Halpiac és Zalár utcák felújítása 2013 első hónapjaira tolódik át. Mindezt persze most is feltételes módban, a legoptimistább becslések alapján. A folytonos dátumtologatások egyébként lassan a határukhoz érnek, a támogatási szerződés ugyanis 2013. december 22-ig adott határidőt a projekt megvalósítására.
Aki részletesebben kíváncsi a projektelemek leírására, annak ajánljuk az ide kapcsolódó aloldalunkat, mely INNEN ELÉRHETŐ.