Nem épül a parkolóház című bejegyzésünk kapcsán érkezett hozzánk egy levél a Ferroelektric Engineering Pan Könceptum Kft ügyvezetőjétől, mintegy pontosítva és kiegészítve a június közepén leírtakat. Alább, vagy IDE KATTINTVA elolvasható Boldoghy Béla (az épület építészének és statikus tervezőjének), illetve Kummert József (szintén az épület tervezőjének) közleménye.
Valójában miért nem épül a parkolóház?
Na ezt teljes mélységében mi sem tudjuk, de néhány okot fel tudunk sorolni:
Az általunk készített második építési engedélyezési terv 2011.09.15.-vel jogerőre emelkedett. Az épület teljes körű kiviteli terveit ezt több hónappal előbb 2011.06.07.-én (már több mint egy éve) pdf, majd 2011.08.04.-én pdf és papírformátumban Szepessy Áron átvette. Terveink alapján még a jogerőre emelkedés előtt kivitelezői ajánlatokat kért azzal a szándékkal, hogy mielőbb megkezdje a nevezett épület építését. Az átadott-átvett tervekre semmilyen észrevétel sem Tőlük, sem az ajánlatadóktól nem érkezett, tehát a kivitelezésnek tudomásunk szerint semmilyen akadálya nem volt. Az épület azóta már működhetne is!
A tervezési munkák díjai közül az első építési engedélyezési terv díjának egy részét fizették ki, azt is jelentős, 115 nap késedelemmel. A többi díjat azóta sem térítették meg, noha mindenre számlákat bocsájtottunk ki, melyeket érdemi kifogás nélkül, ”nem szerződés szerű” megjegyzéssel visszaküldtek. A nem fizetések miatt 2011.11.03.-án a kiviteli tervre vonatkozó tervezői nyilatkozatunkat felfüggesztettük. Hogy a VÁROS rekonstrukciós terveit nehogy megzavarjuk, erről csak a közvetlenül érdekelteket értesítettük. Mivel fél éven át semmi érdemi változás e téren nem történt, kénytelenek voltunk a Kormányhivatalt és a Hatóságokat 2012.05.10.-ével erről értesíteni. Ezzel viszont a VÁROS rekonstrukciós folyamata időzavarba kerülhet igen rövid időn belül.
Az Egri Városfejlesztési Kft 2012.februárjában megkereste az Egri Statikus Irodát a szerkezeti tervek felülvizsgálatára. Az Iroda több észrevételt tett, melyeket egyeztetés után – bár annak néhány megállapításával (különösen hogy kivitelezésre alkalmatlannak találta a munkát, hiszen az elmúlt félévben több gyakorlott kivitelező ajánlatot adva nem kifogásolt semmit) nem értettünk egyet-, de módosítottunk, kiegészítettünk, kijavítottunk. A módosított dokumentációt, annak részeit is, folyamatosan megküldtük az Egri Statikus Irodának – aki a végleges dokumentációval már nem foglalkozott, mert – a közbenső jelentése miatt – a felülvizsgálatot az Egri Városfejlesztési Kft leállította, megbízását visszavonta – ugyanis az Agria Parkoló Kft jelezte felé, hogy új tervet készíttet.
A módosított statikus dokumentációt 2012.03.30.-án küldtük meg az Agria Parkoló Kft-nek, aki azt 2012.04.02.-én tértivevényen átvette, majd visszaküldte, s 2012.04.10.-én vettük át a visszaküldött dokumentációt. Tehát az sem felel meg a valóságnak Szepessy Áron tervvel kapcsolatos nyilatkozatában, hogy a kiviteli tervek alkalmatlanok. A nem fizetések miatt azonban nem használhatja: a megküldött dokumentáció minden tervlapján a „Figyelem: Jogfenntartott (Btk.316,§) tervlap! A tervezési díj kifizetéséig nem használható!” szöveget felülírtuk.
Itt kívánjuk ezúton is felhívni a figyelmet arra, hogy mind az Építész Kamara, mind a Mérnöki Kamara etikai kódexe szerint más tervező, addig nem tervezheti tovább, vagy át a projektet, míg a közöttünk érvényben lévő szerződés lezáratlan, függőben van, a tervezési munka ellenértéke nem kerül kiegyenlítésre. Az Építészkamara honlapján mindezek megtalálhatók. Ez összhangban van azzal is, hogy a szerzői jogok is megkövetelik az eredeti tervezők egyetértését.
Boldoghy Béla, Kummert József
Annyira tipikus történet! Azonkívül, hogy szánalmas annyira jól példázza ezt a letagadhatatlanul magyar hozzáállást, munkamorált, vezetőréteget stb.
Magyarország én így szeretlek… Szégyen!