Belvárosi rehabilitáció

Főiskolások díszítik a Városháza új üvegtermét

By 2015. április 21.One Comment

A belvárosi rehabilitáció keretében új közösségi tér épült a Városháza udvarára, ez egy kívülről teljesen üveg borítású rendezvénytermet jelent. Kissé csalódottak vagyunk a projektet illetően, mert amikor anno arról volt szó, hogy a Városháza udvarát kinyitják a lakók előtt, arra gondoltunk, hogy születik majd egy új tömbbelsői park. Nos nem így lett, a felújított udvar bár nagyon szépre sikerült, parkolóként funkcionál és a benne kialakított kis park is inkább csak a dolgozók pihenését szolgálja, semmint, hogy közparkként funkcionálna. Kár, pedig baromi hangulatos lenne. Na mindegy, az újonnan épült rendezvényterem is tetszetős lett, imádjuk a modern üveg megoldásokat, pláne, ha rajtuk régi épületek tükröződnek. Nem Egerben jöttek rá ennek a szépségére, a világ minden táján gyönyörű eredményekkel alkalmazzák ezt a megoldást, örülünk, ha kis lépésekkel ugyan, de Egerben is kacsingatnak az üveg borítás irányába. Ez ugye a második ilyen épületünk eddig a belvárosban, az első az Imola Kossuth utcai irodaháza mögötti pavilon, az is hasonlóan tetszetős egyébként. Az mondjuk kár, hogy ennyire óvatosak a modern épületekkel Egerben, mindkét üveg házat úgy eldugták, hogy az utcáról egyáltalán nem lehet látni őket, pedig talán érdemes lett volna megmutatni, hogy mink van.

A Városháza belső udvara az új rendezvényteremmel. Forrás: Média Eger

No de, az új rendezvénytermünk még csak részben készült el, a környezete pipa, maga az épület pipa, viszont a dekorációja még várat magára. Hátra dőlhettek a belső építészek, a terem négy falából három ugyanis üveg, így azzal nem igazán kell kezdeni semmit, a Dobó tér felé eső felület viszont még csupasz. Az Arkt Csoport (ők azok, akik a Fúziót is tervezték) és Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti tanszéke ezért pályázatot írt ki fősulisok részére a fal dekorálására. A téma megjelölése mindössze annyi, hogy „Eger története”, aztán, hogy erről kinek-mi jut eszébe, már a hallgatókon múlik.

Olyan grafikai műben kellene megfogalmazni Eger történetét, amely a helyiség olyan irányú felhasználása közben (mint pl: esküvői szertartás), nem meghatározó karakter a teremben, viszont, ha éppen sajtótájékoztató zajlik, akkor az egyes részei elé állított személy mögött egyértelműen beazonosíthatóvá válik, hogy ez EGER(ben van).

Megjelenés: Színében, arányaiban, kialakításában egyszerre kell lennie kortársnak, időtállónak. “Tapétaszerűnek”, de részleteiben mívesnek, és tartalmát tekintve EGRI-nek.

Az építésziroda javasolja a terv színében az arany, ezüst, szürke színek használatát, s kerülendőnek tartja a bordó, sötét barna színeket, de ezek csak javaslatok, ha a terv szempontjából kellően indokoltak, akár ezek is lehetnek!

A terveket szakmai zsűri értékeli, az első három helyezést, egyenként (nettó) 70.000 Ft-tal díjazza.

A zsűri, az EKF VMT és az ARKT szakembereiből áll. A három díjazott tervből az egri önkormányzat választja ki a megvalósítandó projektet.

Pályázati kiírás

Az üvegterem belseje. Forrás: Pályázati kiírás

A beadási határidő ezen a héten pénteken van, így hamarosan meg is tudhatjuk, hogy mi kerül majd a falra. A magunk részéről mondjuk hagytuk volna fehéren, ha már az egész épület ilyen végletekig modern és minimalista valami, akkor a belsejében is visszaköszönhetne ez a letisztultság, de kíváncsian várjuk, hogy a fősulisok ötlöttek ki.

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.

Szólj hozzá! One Comment

  • Meregzacsko szerint:

    Nagyon jo meglatas,szerintem,mivel minden pipa,a dekoracio szivar lesz,igy logikus.( en sem ertem,hogy mit irtam,de pipa )