Skip to main content
Közlekedés

Így lehetne nemzetközi repülőtér Egerben

By 2021. június 10.

Június elején a polgármester fejlesztési listáján szerepelt egy első látásra nehezen komolyan vehető elem: nemzetközi repülőtér Egerben.

“Mirkóczki bejelentette: Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel azon dolgoznak, hogy Eger közelében is épüljön egy nemzetközi repülőtér” – volt olvasható például az egriügyek.hu-n. A fejlesztési listára lényegében ugyanez került, csak egy kicsit finomítva: “döntés-előkészítési tanulmány készült egy lehetséges nemzetközi reptér megvalósításához”.

Aztán akár hittük elsőre a hírt, akár nem, most kiderült, hogy tényleg terveznek ilyet Egerbe. Meg igazából minden nagyobb városba is.

Ahogy a Világgazdaság június 10-i cikkében megjelent:

“A kormány szeretné, ha minden nagyobb város elérhető lenne legalább kisrepülőgéppel, ami Nyugat-Európában már mindennapos, és összefüggésben van a beruházásösztönzéssel.” Az a terv, “hogy lehetővé váljon Magyarország összes megyeszékhelyéről 45 perc utazási idő alatt elérni repülőtéri kapcsolatot üzleti utak esetén.”

Ebben a programban szerepelne az egri repülőtér fejlesztése is. A beruházások összesen 4 koncepció mentén valósulnának meg.

  1. Komplex fejlesztést kapna a debreceni, a békéscsabai, a kecskeméti, a hévíz-balatoni és a győr-péri légibázis. Ezeket minősítették eddig a programban a személy- és az áruforgalom szempontjából egyaránt stratégiai jelentőségűnek.
  2. Teljes üzletirepülőtér-fejlesztés a miskolci, a börgöndi, a szegedi és a pécsi (Pécs-Pogány) légikikötőben mehet végbe.
  3. Ezt egészíti ki egy korlátozott üzletirepülőtér-fejlesztés Nyíregyházán, Egerben, Esztergomban, Kaposújlakon és Szombathelyen.
  4. Valamint további sportcélú és egyéb üzleti fejlesztések jönnének létre Tótvázsonyban, Kiskunlacházán, Őcsényben, Bátonyterenyén.

Bár gondolatban már láttuk magunk előtt az Eger fölött köröző óriási Airbus gépeket, ahogy Párizsból, Londonból és talán még New Yorkból is hordják hozzánk a jómódú vendégek tömegeit, a valóság azért nem ennyire impozáns. Lényegében annyi történne, hogy kipofoznák a jelenlegi repülőteret, hogy alkalmas legyen kis magángépek fogadására.

Bár elégedetlennek tűnhetünk, valójában egy ilyen korlátozott (jelentsen ez bármit is) üzletirepülőtérnél aligha van többre szükség Egerben. Olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy pont félúton található a városunk Budapest és Debrecen között, így két, hazai viszonylatban nagy repülőtérről is kb. másfélóra autóúttal elérhetők vagyunk. Őszintén szólva, még ez az üzletirepülőtér is vadnak tűnik kicsit első hallásra, de fantáziát azért bőven látunk benne. Ha csak ötévente egyetlen komoly befektető is érkezne rajta keresztül Egerbe, már jól járnánk.

Panaszra persze most, üzletirepülőtér nélkül sincsen okunk. Kevés város dicsekedhet vele, hogy sajátbejáratú autópályája lenne, hát mi meg pont ilyenek vagyunk. Néhány jólmenő nyugati üzletembert azért ezzel is biztosan le lehet nyűgözni, ha csak ezen múlik, hogy nálunk fektessen be.