Skip to main content
Közlekedés

Tervezd meg Eger elkerülő útját!

By 2021. július 20.

Egyik szemünk sír, másik pedig nevet az elkerülő út sorsát nézve. Legfrissebb kapcsolódó hír, hogy a lakosság bevonásával folytatódik a tervezés, az érintetteket és érdeklődőket ezen az oldalon várja a beruházó. Bánatunk oka mindössze annyi, hogy még nagyon sokat kell várni az első munkagépek megjelenésére, a tervek 2022 végére készülhetnek el, valamikor ezután jön majd az építkezés és valamikor még ezután az ünnepélyes szalagátvágás. Őszintén meglepődnénk rajta, ha 2030 előtt használhatnánk Eger elkerülőjét, ami csak azért fájó pont, mert már legalább 2004 óta barátkozik az út gondolatával a város. Aminek viszont örülünk, hogy most tényleg úgy tűnik, hogy elkezdődött valami, hosszú idő után egyre valószínűbbnek tűnik, hogy tényleg lesz egy elkerülő útja Egernek. A tervezés menete pedig egyelőre nagyon bíztató.

Ahogy a bevezetőben már említettük, a beruházó, vagyis a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. most a lakossághoz fordul, hogy közösen határozzuk meg az új út legoptimálisabb nyomvonalát. A fejlesztéshez külön honlap is készült, rajta érthető információkkal, tájékoztatva vagyunk és bevonva, ez már-már egészen Európa. Ha pedig van rá lehetőségünk, mindenképpen javasoljuk az érdeklődőknek, hogy vegyék ki a részüket az út tervezéséből! Ígyis-úgyis elkészül valamilyen terv, akkor az meg már legyen olyan, ami a legtöbbünk igényeinek megfelel!

Az elkerülő út egyik kezdeti elképzelését itt elemeztük ki régebben a blogon – ez volt az a pont is, amikor megértettük a beruházás szükségességét. A közösségi tervezés elkezdéséhez ezt a bejegyzést ajánljuk elsőként, hogy legyen egy kiindulópontunk. Ha pedig már látjuk, hogy mit szeretnénk máshogy, és mi jó szerintünk úgy, ahogyan ezen a régi terven szerepel, akkor már csak össze kell foglalni a gondolatainkat, elküldeni a NIF-nek és bízni benne, hogy minél több javaslatunkat viszont látjuk majd az út végleges tervében.